A Renault már év közben kirúghatja Piquet-t

A Renault vezetése közölte újonc versenyzőjével, Nelsinho Piquet-vel, hogy mielőbb javítania kell teljesítményén, ha továbbra is a Forma-1-ben képzeli el a jövőjét.

A Renault vezetése közölte újonc versenyzőjével, Nelsinho Piquet-vel, hogy mielőbb javítania kell teljesítményén, ha továbbra is a Forma-1-ben képzeli el a jövőjét.

A brazil versenyző igen gyengén kezdte első évét a királykategóriában, és egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt ellenfeleivel az elmúlt megmérettetéseken.

Azt követően, hogy csak a tizenhetedik helyre kvalifikálta magát az időmérő edzésen Törökországban, a Renault sportigazgatója, Steve Nielsen elmondta, Piquet-nek mielőbb javulást kell elérnie, ahogy azt Kovalainen is tette a tavalyi évben.

“Kétségtelen, hogy ez az első éve a Forma-1-ben” – mondta a szakember a Renault hivatalos weboldalán. “A tavalyi évben láthattuk, hogy Heikkinek is nagyon nehéz volt a kezdet, de aztán meg tudta fordítani a helyzetet, és Nelsonnak is pontosan erre lenne szüksége.”

“Nelson kitűnő hétvégét teljesített Barcelonában, de sajnos hibázott. Pénteken kiválóan ment, a szombati időmérője is jól sikerült, aztán hibát vétett a versenyen. Éppen ezért nem mondhatjuk, hogy eddig katasztrofális szezont teljesített, voltak jobb és rosszabb versenyei.”

“Azonban ennél több jó versenyre van szüksége. Mielőbb hoznia kell az eredményeket, mert a Forma-1 is csak egy üzlet, egy nagyon gyilkos üzlet, melyben azoknak, akik nem teljesítenek egy bizonyos szintet, menniük kell.”

“Viszont biztos vagyok abban, hogy Nelson képes fordítani. A teszteken, és Barcelonában is láthattuk, hogy megvan a sebessége. Már csak jobban kell koncentrálnia, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy változtatni tudjon a helyzeten” – tette hozzá Nielsen.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!