A Renault még idén döntést hoz jövőjéről

A Renault az idei szezont követően dönt arról, a Red Bull motorpartnereként folytatja-e a Forma-1-ben, vagy inkább gyári csapatot indít – de az sem kizárt, hogy hátat fordít a száguldó cirkusznak.


A Renault az idei szezont követően dönt arról, a Red Bull motorpartnereként folytatja-e a Forma-1-ben, vagy inkább gyári csapatot indít – de az sem kizárt, hogy hátat fordít a száguldó cirkusznak.

A francia vállalat jelenlegi motorbeszállítói szerződése 2016 végén jár le a Red Bullnál és a Toro Rossónál, és rengeteg spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Renault mihez kezd eztán.

Cyril Abiteboul, a Renault Sport F1 ügyvezetője elárulta, a Red Bull a szezon végére tudni szeretné, számíthat-e rájuk 2017-ben.

„A Red Bull szeretné tudni, hogy megvan a képességünk a felzárkózáshoz, és a mi részünkről is szükség van a bizonyosságra ezzel kapcsolatban” – fogalmazott a szakember.

„De emellett a sportág, valamint ezen partnerség értékével kapcsolatban is bizonyosságot szeretnénk. De sietségre nincs okunk. Azonban el tudom képzelni, hogy lassan szeretnék tudni, mi lesz majd 2017-ben az üzemanyagtartály és a váltó között.”

„Tudom, hogy egy olyan csapatról van szó, mely már meglehetősen korán elkezd rajzolgatni. Szóval a 2015-ös év második felében már tudni akarják, mi lesz 2017-ben.”

A pletykák szerint nem kizárt, hogy a Renault gyári csapatot indít a jövőben – pletykáltak arról, hogy a Toro Rosso, a Lotus, vagy a Manor alakulatát vásárolja fel. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig nemrég azt mondta, a franciák hátat fordítanak az F1-nek, ha a szabályok nem változnak.

„Momentán a legjobb, amit a saját helyzetünket érintően tehetünk, ha azt feltételezzük, hogy együtt folytatjuk – mi motorszállítóként, ők pedig a Renault partnereként” – mondta Abiteboul.

„Így lesz a legjobb esélyünk a gyors sikerre, ugyanakkor persze már dolgoznunk kell a jövőn is. Nekik és nekünk is másképp alakulhat a jövőnk, de ha nincs versenyképes motorunk, akkor nincs jövő sem.”

A szakember hozzátette, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy felzárkózzanak a domináló Mercedeshez.

„Saját csapat indítása csak akkor válik aktuális kérdéssé, ha nem tudjuk megoldani a jelenlegi helyzetet a Red Bull-lal. Üzleti szempontból teljesen más a helyzet, amikor saját csapatod van, hiszen lehet bevételed a támogatóktól, a FOM-tól, az értékesítésből, és így tovább.”

„Korábban csapatként működtünk, szóval pontosan tudjuk, mik a költségei, és azt is, hogyan kell felépíteni. Elég csak megnézni a Mercedest: ők is sokkal kevesebbet költenek a csapat működtetésére, mint a motorprojektre.”

„Hangsúlyozom, momentán nem erre fókuszálunk, hiszen elsősorban motorokat akarunk gyártani, de üzleti okai is lehetnek annak, hogy saját csapatunk legyen.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!