A Renault megszegte a kijárási tilalmat

Megszegte a „kijárási tilalmat” a monzai bokszutcában a Lotus Renault GP alakulata pénteken hajnalban – az istállóknak egy szezonon belül összesen négyszer van erre lehetőségük.


Megszegte a „kijárási tilalmat” a monzai bokszutcában a Lotus Renault GP alakulata pénteken hajnalban – az istállóknak egy szezonon belül összesen négyszer van erre lehetőségük.

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályzata szerint a Forma-1 csapatai nem dolgozhatnak autóikon késő este, kivételt képeznek azonban azon esetek, amikor a versenygépeken sürgős javításokat vagy módosításokat kell elvégezni – minden egyes alakulatnak négyszer van lehetősége arra egy évben, hogy munkával töltse az éjszakát. A szabályzat minden olyan szakemberre vonatkozik, akinek közvetlen hozzáférése van az adott csapat versenygépeihez, illetve hozzájárul azok működtetéséhez.

Legutóbb a Renault alakulata használt el egyet a rendelkezésére álló négy lehetőségből, a csapat személyzete ugyanis még éjfél után is a garázsban dolgozott.

„Az elmúlt éjjel a Lotus Renault GP személyzete – olyan szakemberek, akik az autó közvetlen működtetésével is összefüggésbe hozhatók – tartózkodott a versenypálya területén szeptember 9-én hajnali 1 órakor, 9 órával az első szabadedzés tervezett kezdése előtt” – áll az FIA közleményében.

„A Lotus Renault esetében ez volt az első alkalom a megengedett négyből, így a testület nem helyez kilátásba semmiféle további szankciót.”

A gárda ezzel együtt nem úszta meg büntetés nélkül a pénteki napot: Bruno Senna a második tréningen kétszer is átlépte a megengedett sebességhatárt a bokszutcában, ami miatt 8800 eurós pénzbírsággal sújtották.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!