A Renault mérlegel, és azután dönt jövőjéről - F1VILÁG.HU

A Renault mérlegel, és azután dönt jövőjéről

HIRDETÉS

A Renault ügyvezetője, Patrick Pelata elmondta, hogy a francia autógyártónak higgadtan kell mérlegelnie, hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben, miután a Forma-1 történetének egyik legnagyobb csalásügyébe keveredett.

A Renault ügyvezetője, Patrick Pelata elmondta, hogy a francia autógyártónak higgadtan kell mérlegelnie, hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben, miután a Forma-1 történetének egyik legnagyobb csalásügyébe keveredett.

A Renault szerdán kiadott szűkszavú közleményében jelezte, hogy nem fogja vitatni az őt ért vádakat a Motorsport Világtanács jövő hétfői meghallgatásán, és elismeri, hogy Nelson Piquet szándékosan törte össze autóját tavaly Szingapúrban.

A francia gárda azt is megerősítette, hogy Flavio Briatore csapatvezető, és Pat Symonds főmérnök azonnali hatállyal elhagyta a csapatot.

A fent említettek enyhítő körülmények lehetnek, de azt egyelőre nem tudni, milyen büntetésre számíthat a csapat jövő hétfőn, jóllehet egyesek szinte biztosra veszik, hogy a Renault az év végén távozik, még akkor is, ha megússza az eltiltást.

A Renault egyébként sincs könnyű helyzetben, hiszen az ING távozásával egyelőre nincs főszponzora a jövő évre, és ha hinni lehet a híreknek, akkor elveszeíheti kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót, aki fél lábbal már a Ferrarinál van.

Paleta a francia RTL csatornának adott interjújában bevallotta, hogy természetesen csalódottak a történtek miatt, de hozzátette, hogy nem fognak elhamarkodott döntést hozni jövőjükről, és a WMSC döntése után higgadtan át fogják beszélni, hogy mitévők legyenek.

“Valóban nem örülünk ennek, de nem akarjuk, hogy két ember hibája az egész vállalat, és az egész f1-es csapat munkáját beárnyékolja” – mondta a szakember, akinek azt a kérdést is feltették, hogy a Renault nem ragadja-e meg az alkalmat, hogy megspóroljon évi 350 millió eurót a kiszállással.

“Kevesebbe kerül nekünk a forma-1-es projekt, de egyelőre nem ezzel a témával foglalkozunk. Higgadtan kell kezelnünk az ügyet, nem szabad elhamarkodottan dönteni a jövőt illetően.”

“Nem ismerem az összes részletet, de azt gondoljuk, hogy kihágás történt, amiért büntetés jár. Piquet már távozott, és Pat Symonds is elhagyta a csapatot. Briatore pedig úgy érezte, hogy erkölcsileg felelős, ezért lemondott” – tette hozzá Pelata.

Az FIA kiszivárogtatott jelentései szerint a stewardok a vizsgálat során úgy ítélték meg, hogy nem tudják egyértelműen bizonyítani Briatore bűnösségét, jóllehet lemondása azt sugallhatja, hogy ő is tudhatott a tervről.

Hirdetés

Azt, hogy ki lesz az olasz szakember utódja, egyelőre nem tudni, sokak szerint a Benetton és a BAR egykori csapatfőnöke, David Richards érkezhet, azonban az is felmerült, hogy a sport négyszeres világbajnoka, Alain Prost is képben van, aki 1981 és 1983 között a Renault-nál versenyzett, és utolsó vb-címét a Renault motorral szerelt Williamsszel szerezte meg.

Azonban Pelata elmondta, hogy “erről egyelőre még túl korai beszélni”.

A Renault azt sem árulta el, hogy a két vezető távozása után ki fogja képviselni a csapatot a hétfői meghallgatáson. Nem kizárt, hogy Bernand Rey, a Renault Sport elnöke, és Bob Bell a csapat technikai igazgatója utazik majd Párizsba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!