A Renault szándékosan altatott a téli teszteken - F1VILÁG.HU

A Renault szándékosan altatott a téli teszteken

HIRDETÉS

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier bevallotta, hogy csapata más stratégiát választott, mint a többiek, és nem a téli tesztek utolsó állomására, hanem a szezonnyitóra tartogatta újításait, amik végül meghozták a várt sikert, jóllehet egy balszerencse miatt a pontszerzés elmaradt.


A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier bevallotta, hogy csapata más stratégiát választott, mint a többiek, és nem a téli tesztek utolsó állomására, hanem a szezonnyitóra tartogatta újításait, amik végül meghozták a várt sikert, jóllehet egy balszerencse miatt a pontszerzés elmaradt.

A francia alakulat ugyan jól kezdte a téli teszteket, az idő múlásával egyre nagyobb hátrányt szedett össze ellenfeleivel szemben, így sokan azt gondolták, hogy egy újabb szűkös szezon jön számára.

A Renault azonban kiválóan teljesített a szezonnyitón Bahreinben, ahol Robert Kubica csak azért nem tudott pontot szerezni a versenyen, mert már az első kanyarkombinációban ütközött, és visszacsúszott az utolsó helyek egyikére.

Boullier azonban elmondta, hogy csapata elégedett volt az R30-as modell teljesítményével, és az újítások is mind hozták azt, amire a szélcsatornában kapott adatok és eredmények láttán számítottak.

„Másképp álltunk hozzá a téli tesztekhez, mint a legtöbben” – mondta a szakember. „Inkább a megbízhatóságra, és a versenyteljesítményre helyeztük a fő hangsúlyt, nem az volt a célunk, hogy a jobbnál jobb köridőkkel a címlapokra kerüljünk.”

„Azzal is tisztában voltunk, hogy nem lesz elég időnk arra, hogy már az utolsó teszten pályára vigyük új aerodinamikai csomagunkat, ezért is döntöttünk úgy, hogy inkább a versenygép megbízhatóságára, és a versenytempójára koncentrálunk.”

„Jerezben jól mentünk, de ahogy a többiek bemutatták újításaikat, úgy csúsztunk vissza, és a külső szemlélő azt gondolhatta, hogy valami nem stimmel, hiszen már nem voltunk olyan eredményesek a téli tesztek utolsó állomásának helyet adó Barcelonában.”

„Azonban elégedett vagyok, mert a tavalyi évhez képest sokat hoztunk az első négy csapaton. A Ferrari előttünk van, ahogy a Red Bull is, de a McLaren, illetve a Mercedes GP már nincs olyan távol tőlünk.”

A csapatfőnök azt is elmondta, hogy egy kiváló fejlesztései programjuk van az idei szezonra, amit ha tartani tudnak, akkor minden esélyük megvan arra, hogy minden egyes versenyen a pontszerző helyen végezzenek.

Hirdetés

„Ha nem vétünk hibákat, és megfelelően futtatjuk az autóinkat, akkor az lesz az elvárásunk, hogy folyamatosan az első tízben legyünk” – magyarázta.

„Továbbra is tartjuk magunkat ehhez az agresszív fejlesztési programhoz a szezon első felében.”

„Minden egyes versenyen, vagy minden másodikon újításokat vetünk be, melyek reményeink szerint lehetővé teszik majd számunkra a folyamatos fejlődést, és azt, hogy minden futamon ott legyünk a pontszerzést jelentő első tízben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!