Fotó: Renault
HírekKiemelt

A Renault-t lenyűgözte a Ferrari-motor fejlődése

A Renault Forma-1-es főnöke, Cyril Abiteboul elárulta, lenyűgözte, hogy riválisaik – főleg a Ferrari – milyen komoly előrelépéseket tettek motorjaikkal az elmúlt néhány hétben.

A francia gyártó a Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstoen-ban különösen sokat küszködött a pálya hosszú egyenesei miatt, partnercsapatának, a Red Bullnak pedig esélye sem volt a győzelemre.

A Mercedeshez, a Ferrarihoz és a Hondához hasonlóan a Renault is nemrég vetette be új specifikációjú motorját, Abiteboul viszont azt mondja, el kell ismernie, riválisaik pazar munkát végeznek.

„Lenyűgöz, amit csinálunk, de az is, amit a riválisaink tesznek, mert a tény, hogy a lemaradásunk nem igazán csökkent” – fogalmazott a szakember.

„Az, amit teszünk, csupán azt teszi lehetővé, hogy tartsuk a különbséget. Különösen a Ferrarinak sikerült fontos előrelépést tennie az elmúlt pár versenyen – úgy gyári, mint partnercsapataival. Szemmel látható a dolog, és nekünk is számításba kell ezt vennünk, is ennek alapján priorizálnunk kell.”

Silverstone-ban a Renault különösen nagy hátrányban volt – nemcsak az egyenesek miatt, hanem azért is, mert a megnövekedett leszorítóerő-szint, illetve a gumik által biztosított tapadás jóval nagyobb kanyarsebességet tett lehetővé.

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen a Brit Nagydíj után azt mondta, mintegy „70-80 lóerő hiányzott” a Renault-motorból.

„Elképesztő, mennyit változnak a pályák” – mondta Cyril Abiteboul.

„Főleg idén a normál aerodinamikai fejlesztések miatt, és a gumiknak is több tapadásuk van. Ráadásul sok pályát újraaszfaltoztak. Nem mindig tudjuk, mit is várjuk egy újraaszfaltozástól, Silverstone-ban pedig meglepő volt, mennyi tapadást kínált az új pálya, és mekkora részt lehet padlógázzal teljesíteni. Ez az egyik leginkább motorigényes pálya.”

„Pár éve még mindenki a montrealihoz hasonló pályákat emlegette így. De most Ausztriához, vagy Silverstone-hoz képest vicc.”

Szólj hozzá!