A rossz viszony a Renault fejlesztéseit is hátráltatta

A Red Bull Forma-1-es csapatával való viszálykodás jelentősen hátráltatta a Renault motorfejlesztéseit 2015-ben.


A Red Bull Forma-1-es csapatával való viszálykodás jelentősen hátráltatta a Renault motorfejlesztéseit 2015-ben.

Ezt mondta a minap egy interjúban a francia gyártó F1-es ügyvezetője, Cyril Abiteboul, aki szerint az egyébként sem egyszerű helyzetüket tovább bonyolította az, hogy legfőbb partnercsapatuk nem volt túlságosan együttműködő az elmúlt időszakban.

„Így igaz. A Red Bull-lal kapcsolatos közelmúltbéli bizonytalanság miatt alábbhagyott az a technikai együttműködés, amit partnercsapatainkkal folytattunk” – mondta a szakember, majd hozzátette, mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Brazíliában bevetett új erőforrás nem a várakozások szerint teljesített.

„Az egyeztetéseink majdhogynem teljesen abbamaradtak. Ugyan csak a jövő évre szólt a dolog, de talán kicsit óvatosabbnak kellett volna lennünk azzal kapcsolatban, hogy legalább idén még ne álljon le minden.”

„Mindez azt jelentette, hogy nem tudtuk maximalizálni a motorfejlesztést a teljesítményt tekintve, hiszen, ha megváltoztatjuk a motor egy összetevőjét, akkor gondolnunk kell arra is, hogy ez milyen hatással lesz az erőforrás többi elemére.”

„Azt gondolom, bőven várhatunk még javulást ezektől az összetevőktől, és még nem működtettünk rendesen minden hardvert, ami elérhető volt számunkra. Van némi csalódottság bennünk emiatt, de lesz ez még jobb is.”

Abiteboul hozzátette, a napokban születik döntés arról, hogy a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon milyen specifikációjú motort használ a Red Bull Racing.

„Meg kell értenünk, hogy is állunk, le kell vonnunk a következtetéseket, és döntést kell hoznunk Abu Dhabira arra vonatkozóan, hogy megpróbálunk-e előrelépni, vagy inkább visszalépünk egyet. De mindez sokkal inkább már a jövő évre való tanulás részét képezi.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!