A Sauber nem veti be élesben koppintását - F1VILÁG.HU

A Sauber nem veti be élesben koppintását

HIRDETÉS

Pedro de la Rosa megerősítette, hogy csapata nagy valószínűséggel nem fogja használni a vasárnapi versenyen a McLaren által először kifejlesztett szellőző rendszert, amit a média csak F-csatornaként emleget.


Pedro de la Rosa megerősítette, hogy csapata nagy valószínűséggel nem fogja használni a vasárnapi versenyen a McLaren által először kifejlesztett szellőző rendszert, amit a média csak F-csatornaként emleget.

A svájci alakulat volt az első, amely lemásolta a wokingi gárda trükkös rendszerét, ami azt a célt hivatott szolgálni, hogy a pilóta menet közben változtathasson a hátsó szárny légellenállásán, ezzel nagyobb végsebességet lehetővé téve az egyenesekben.

A Sauber istálló a pénteki első szabadedzésen kipróbálta a rendszert, de a délutáni tréningre azt kiszerelte autójából, és de la Rosa szerint nem is szereli már vissza a hétvége hátralévő részében, ugyanis annak tökéletesítése még sok időt vesz igénybe.

„A versenyzőnek kell aktiválnia a rendszer” – erősítette meg a spanyol pilóta a riportereknek Melbourne-ben.

„Akár a térdeddel, akár a könyököddel megteheted ezt. Mindössze meg kell győződnöd arról, hogy aktiválod a rendszert. A puszta cél az, hogy növeld a végsebességet.”

„Még csak tanuljuk, ezért is volt az, hogy kiszereltük az autóból a második edzésre. Most még csak a kísérletezés fázisában vagyunk, hogy felkészítsük arra, hogy élesben is bevethető legyen a következő versenyeken, ahol már sokan használni fogják.”

„Éppen ezért nagyon fontos volt számunka, hogy a lehető legkorábban megkezdjük az ismerkedést a rendszerrel, hiszen annál nagyobb az esélye annak, hogy minél előbb bevethető lesz.”

“A terv az, hogy a következő futamok egyikén már élesben is használjuk. Már az elejétől fogva tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz könnyű működésre bírni a rendszert.”

De la Rosa az elmúlt hét évben a McLaren tesztpilótájaként tevékenykedett, és nem is titkolta, hogy tudott egykori csapata fejlesztéséről, ám cáfolta, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz, hogy a Sauber volt az első, amely lemásolta a wokingiak rendszerét.

Hirdetés

„Garantálhatom, hogy semmi köze ahhoz, hogy én már korábban tudtam a rendszerről, hiszen a csapat csak akkor kezdett el dolgozni azon, mikor az hivatalosan is bemutatásra került a nagyközönség előtt” – magyarázta a spanyol, aki magabiztosan várja a hétvégét.

„Erősebbnek érzem magam, mint Bahreinben. Elégedettebb vagyok, az autó tapadása sokkal nagyobb és mindent megteszünk azért, hogy bekerüljünk az első tízbe. Tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, de sokkal pozitívabb vagyok, mint Bahreinben, bár még nagyon sok munkánk van, és egy tiszta kört kell futnunk szombaton.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!