A Sauber örömmel venné a költségvetési plafont - F1VILÁG.HU

A Sauber örömmel venné a költségvetési plafont

HIRDETÉS

Jó ötletnek tartja a költségvetési plafon bevezetését a Sauber F1-es csapata – Monisha Kaltenborn ügyvezető szerint a költségekre vonatkozó újabb megállapodással nem csak a kisebb alakulatoknak, de magának a Forma-1-nek is kedveznének.


Jó ötletnek tartja a költségvetési plafon bevezetését a Sauber F1-es csapata – Monisha Kaltenborn ügyvezető szerint a költségekre vonatkozó újabb megállapodással nem csak a kisebb alakulatoknak, de magának a Forma-1-nek is kedveznének.

A száguldó cirkusz teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone még márciusban arról beszélt, a költségvetési plafon bevezetésével biztosítani lehetne a Forma-1 hosszabb távú jövőjét, a Saubernél pedig egyetértenek az üzletember szavaival, és remélik, hogy mihamarabb sikerül megegyezniük ebben az ügyben.

„Valójában a költségvetésre vonatkozó egyezménnyel [RRA] már belefogtunk ebbe, ez pedig egy nagyon fontos lépés, de ami azt illeti, még messze vagyunk az ideális megoldástól” – nyilatkozta Monisha Kaltenborn, a Sauber ügyvezetője.

„Meg kell tennünk a következő lépést, és úgy hiszem, jó volna egy költségvetési plafon, minek keretében a csapatok azt csinálnának a pénzükkel, amit csak akarnak.”

„Miután minden csapatnak más-más erősségei vannak, úgy gondolom, ezzel érdekesebbé lehetne tenni a Forma-1-et, hiszen különféle stratégiákat alkalmazva minden csapat más stílusban állhatna hozzá az üzlethez és a sporthoz egyaránt.”

„Elég, ha megnézzük a mi csapatunkat: a mi infrastruktúránk és szélcsatornánk kiváló, ebből pedig előnyre tehetnénk szert. A többiek pedig más-más eszközökből profitálhatnának.”

Kaltenborn elmondta, miután lassacskán célegyenesbe érnek a jövő évben érvénybe lépő Concorde Egyezmény előkészítését illetően, a költségvetési plafont akár már 2013-ban bevezethetnék a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!