A Spyker vezetése sokat vár a jövő évtől – F1VILÁG.HU

A Spyker vezetése sokat vár a jövő évtől

HIRDETÉS

A Spyker csapatvezetője, Colin Kolles kijelentette, nem szeretné, ha csapata átmeneti évnek tekintené a 2008-as idényt, miután a mai nap hivatalossá vált, hogy az indiai üzletember, Vijay Mallya átveszi a holland gárda irányítását.

A Spyker csapatvezetője, Colin Kolles kijelentette, nem szeretné, ha csapata átmeneti évnek tekintené a 2008-as idényt, miután a mai nap hivatalossá vált, hogy az indiai üzletember, Vijay Mallya átveszi a holland gárda irányítását.

Azt követően, hogy Mallya és a holland vállalkozó, Michiel Mol mindegy 88 millió euróért megvásárolta a Spyker Forma-1-es istállót, Kolles megerősítette, azonnal meg szeretné kezdeni a fejlesztéseket, hogy megfelelően felkészülhessen a csapat a következő idényre.

“Nem szeretném, ha bárki is átmeneti évről beszélne, hiszen erre nincs szükségünk” – mondta a szakember célozva arra, hogy az elmúlt néhány évben immáron harmadszor váltott tulajdonost a csapat.

“A szélcsatorna működik, az emberek a helyükön vannak, és az elmúlt két évben sikeresen átszerveztük a csapatot, így erre már nincs szükség. Rengeteget fejlesztettünk a szélcsatornán, így mindennel megvagyunk. Most az a feladatunk, hogy megkezdjük a munkát, és továbbfejlesszük az autót. Ennyire egyszerű a dolog.”

Kolles azt is elmondta, hogy elégedett volt az elmúlt hónapokban elvégzett munkával, és különösen örül a nemrég bemutatott B specifikációjú autó remek teljesítményének.

“A Mallya szerződés valószínűleg szeptember 28-án kerül aláírásra. Elégedettek vagyunk, folyamatosan fejlődünk, és ez a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy szép jövő előtt áll a csapat. Mostantól kezdve minden egyes versenyre új elemekkel készülünk, melyektől folyamatos fejlődést várunk” – magyarázta a szakember.

Ami pedig a versenyzői felállást illeti, Kolles elmondta, egyelőre nem tudni, ki lesz Sutil csapattársa a jövő évben, azonban nagy valószínűséggel továbbra is maradnak a fizetős versenyzőnél.

“A közeljövőben még fontosa számunkra, hogy a versenyzők pénzt hozzanak a csapathoz” – mondta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!