A Super Aguri nem tér vissza a Forma-1-be

A Super Aguri egykori résztulajdonosa, Fumio Akita cáfolta azon híreket, melyek szerint komolyan fontolgatnák visszatérésüket a Forma-1-be.

A Super Aguri egykori résztulajdonosa, Fumio Akita cáfolta azon híreket, melyek szerint komolyan fontolgatnák visszatérésüket a Forma-1-be.

Azt követően, hogy az FIA bejelentette, a jövő évtől bevezeti a 40 millió angol fontos költségvetési sapkát, a japán média arról számolt be, hogy a Super Aguri visszatérését fontolgatja.

Akita azonban hétfőn cáfolta ezeket a híreszteléseket, és kijelentette, hogy a költségvetési sapka bevezetése ellenére sem kívánnak visszatérni a királykategóriába.

“Ennek semmi esélye” – mondta Akita a Reuters hírügynökségnek. “Még abban az esetben sem engedhetnénk meg magunknak a visszatérést, ha nem jött volna a válság. Azért vonultunk vissza, mert nem volt meg az elegendő erőforrásunk a folytatáshoz.”

“Még ha 60 millió dollárt is költhetnénk, mindent a nulláról kellene kezdenünk. Nem tudjuk, honnan jöttek ezek a híresztelések, de Aguri (Suzuki) is azt mondta, nincs esély a visszatérésre.”

A Super Aguri a tavalyi Spanyol Nagydíjon teljesítette utolsó versenyét, és miután a Honda megvonta támogatását, felszámolta csőd szélére került csapatát, és minden vagyonát árverésre bocsátotta, beleértve a forma-1-es autókat, és eszközöket.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!