A teljesítményre fókuszál a Honda - F1VILÁG.HU

A teljesítményre fókuszál a Honda

HIRDETÉS

A McLaren motorszállítója, a Honda mindent megtesz azért, hogy a 2016-os idény során jelentősen növelje V6-os erőforrásának teljesítményét.


A McLaren motorszállítója, a Honda mindent megtesz azért, hogy a 2016-os idény során jelentősen növelje V6-os erőforrásának teljesítményét.

A japán gyártó aggregátjai 2015-ben kiábrándítóan teljesítettek, miután azonban javarészt sikerült megoldani a megbízhatósági problémákat, idén már a teljesítmény folyamatos növelése a cél.

„Kezdetben a megbízhatóságra összpontosítottunk, és a bahreini problémák ellenére úgy gondolom, sikerült előrelépéseket tennünk” – mondta Arai Jaszuhisza, a Honda korábbi motorsport-igazgatója az Autosprint című olasz lapnak.

„Mostantól a motorteljesítményre és a motorerőre fókuszálunk, hiszen tudjuk, hogy a jelenlegi teljesítményünk nem elég jó ahhoz, hogy a Q3-as pozíciókért harcoljunk.”

Bár Jenson Button műszaki hiba miatt kiesett a legutóbbi, bahreini versenyen, a Fernando Alonsót helyettesítő Stoffel Vandoorne tizedikként ért célba, így megszerezte a McLaren Honda idei első pontját.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!