A teszteken jelentősen átalakul majd az új Force India - F1VILÁG.HU

A teszteken jelentősen átalakul majd az új Force India

HIRDETÉS

Teljesen máshogy fog kinézni a Force India Forma-1-es csapatának 2014-es autója az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon – nyilatkozva a gárda technikai igazgatója, Andrew Green.


Teljesen máshogy fog kinézni a Force India Forma-1-es csapatának 2014-es autója az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon – nyilatkozva a gárda technikai igazgatója, Andrew Green.

A silverstone-i gárda kedden délelőtt publikálta az első hivatalos fotót a VJM07-es kódjelű versenygépről, mely az új technikai szabályok miatt jelentősen eltér elődjétől.

A legnagyobb változást kétségkívül az 1,6 literes V6-os turbómotorok érkezése jelenti, ám aerodinamikailag is más kihívásoknak kell megfelelni 2014-ben.

„Jelentősen csökkent a leszorítóerő, főleg a kipufogót illetően – most már nem sokat tehetünk annak érdekében, hogy felhasználjuk a kipufogógázokat” – magyarázta Andrew Green, a Force India technikai igazgatója.

„Ez nagy veszteséget jelent a kanyarkijáratoknál, szóval a kigyorsítások kulcsfontosságúak lesznek. Emiatt – illetve az első szárny szélességének változása miatt – teljesen megváltoznak az áramlások az autó körül.”

„Az első szárnyon történt módosítás jelentős, teljesen új koncepció. Vizuálisan ez az egyik legnagyobb változás. Nagy feladatot kellett megoldanunk, teljesen újra kellett építeni az aerodinamikai struktúrát az első szárnytól kezdve egészen a kisebb hátsó szárnyig. Az alacsonyabb hátsó szárny elvesztése miatt jelentősen veszítünk a teljesítményből is, annak hála ugyanis könnyebb volt kapcsolatot teremteni a diffúzorral.”

Ahogy az a közzétett fotón is látszik, a Force India 2014-es modellje egy meglehetősen lefelé ívelő orrszerkezetet kapott az új szabályok miatt, Green azonban utalt rá, ez még korántsem a végleges verzió.

„Az autón található orr egy bemutatódarab, később megújul majd az autó eleje, ami lehet, hogy teljesen másmilyen lesz. Elég pragmatikusan álltunk hozzá ehhez a dologhoz, azt mondtuk, hogy csak menjünk tesztelni, guruljunk ki az autóval a garázsból! Bármennyire is szeretnénk a határokat feszegetni – hiszen tudjuk, mennyire fontos ez az autó egésze szempontjából –, nincsenek meg a forrásaink ahhoz, hogy már elsőre megtegyük.”

„Az orr, ami felkerült a bemutatott autóra, egy kezdeti darab. Egy olyan autóval kellett előállnunk, mellyel tudunk menni tesztelni és versenyezni. Néhány hete kezdtük csak el feszegetni a határokat, hiszen úgy gondoljuk, hogy van potenciál ebben a versenygépben. De lesznek új koncepciók, melyeket pályára viszünk majd.”

A szakember kifejtette, nem volt egyszerű dolguk a tél során, noha motorpartnerük, a Mercedes minden támogatást megadott számukra. Ettől függetlenül persze bőven lesz dolguk a három előszezoni teszten.

Hirdetés

„Habár a váltóáttételekért a Mercedes felel, természetesen mi is elvégeztük a magunk szimulációit, és őszintén szólva meglehetősen hasonló eredményekre jutottunk. Hatalmas munka várt ránk a motorokat érintő, rendkívül összetett változások miatt – ez a legnagyobb változás, mióta 1990-ben elkezdtem dolgozni ebben a sportban. A legnagyobb kihívást a hűtés jelentette.”

„A fékrendszer is jelentős változásokon ment keresztül. A hátsó fékek most már teljesen másképp reagálnak, mint korábban. Nagyon sokat dolgoztunk ezen, viszont addig nem tudjuk pontosan, hogyan is működik, amíg pályára nem gurulunk, és gyűjtünk némi adatot, illetve visszajelzést a versenyzőktől.”

A Force India új autója jövő héten, a dél-spanyolországi jerezben gurul pályára először.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!