A Toro Rosso tárgyalásban áll Satóval - F1VILÁG.HU

A Toro Rosso tárgyalásban áll Satóval

HIRDETÉS

A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy tárgyalásban áll a Super Aguri egykori versenyzőjével, Takuma Satóval egy esetleges jövő évi együttműködés reményében, ám azt cáfolta, hogy a japán pilóta tesztelni fog a csapattal Jerezben.

A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy tárgyalásban áll a Super Aguri egykori versenyzőjével, Takuma Satóval egy esetleges jövő évi együttműködés reményében, ám azt cáfolta, hogy a japán pilóta tesztelni fog a csapattal Jerezben.

A Red Bull fiókcsapata már gőzerővel keresi a szezon végén távozó Sebastian Vettel helyettesét, és a hét elején megerősítette, hogy tesztlehetőséget biztosít a GP2-ben szereplő Sebastien Bueminek a spanyolországi Jerezben.

Közben felreppent a hír, miszerint Takuma Sato is jó eséllyel pályázik a megüresedő ülésre, sőt az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a japán versenyző is tesztelhet a csapat színeiben.

“Csak abban az esetben erősíthetném meg ezeket a híreket, ha már szerződést kötöttünk volna Takuma Satóval, azonban egyelőre erről még szó sincsen” – mondta Fabiana Valenti, a Toro Rosso sajtószóvivője az F1világ.hu-nak.

“A vezetőség valóban tárgyalásban áll a japán pilóta menedzsmentjével, azonban azt, hogy miről folynak a megbeszélések, egyelőre nem árulhatjuk el.”

“Még semmi nincs eldöntve, továbbra is tárgyalásban állunk a japán versenyzővel, így arról sem tudok érdemben nyilatkozni, hogy egyáltalán tesztlehetőséget biztosítunk-e számára még az idei évben” – tette hozzá a szóvivő.

Sato érkezése azért is lenne előnyös az anyacégnek (Red Bull), mert a japán pilóta segítségével könnyebben be tudna törni a Japán piacra, ahol eddig nem sok babér termett az eneriaital-gyártó számára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!