A Toyota komolyan fontolgatta távozását az F1-ből - F1VILÁG.HU

A Toyota komolyan fontolgatta távozását az F1-ből

HIRDETÉS

A Toyota csapatvezetője, Tadashi Yamashina elárulta, hogy nagyon kemény csatákat kellett megvívnia azért, hogy a japán cégóriás ne kövesse riválisát, a Hondát, és ne hagyja el a tavalyi évad végén a királykategóriát.

A Toyota csapatvezetője, Tadashi Yamashina elárulta, hogy nagyon kemény csatákat kellett megvívnia azért, hogy a japán cégóriás ne kövesse riválisát, a Hondát, és ne hagyja el a tavalyi évad végén a királykategóriát.

A Toyota története során először termelt veszteséget a tavalyi évben, természetesen a gazdasági világválságnak köszönhetően, ami után kis híján bejelentette kivonulását a Forma-1-ből, amire végül nem került sor.

“Nem győztem elégszer hangoztatni a vezetőségi üléseken, hogy semmiképpen sem szabad kivonulnunk a sportból, bár drasztikusan csökkentenünk kell a költségeinket” – mondta a csapatfőnök a Daily Yomiuri c. napilapnak.

“Természetesen a negatív mérlegünk miatt voltak kétségeink.”

Yamashina azt is elmondta, hogy döntésükben komoly szerepet játszott az is, hogy a csapat főszponzora, a Panasonic továbbra is támogatásáról biztosította őket.

“Nagyon örültem, hogy a Panasonic végül úgy döntött, meghosszabbítja szerződését, pedig nekik is komoly anyagi gondjaik voltak. Az ő közreműködésük, és támogatásuk tette lehetővé, hogy tovább folytathassuk a versenyzést” – magyarázta a szakember, aki szerint a Forma-1-ben való részvétel továbbra is fontos a Toyotának.

“Az elmúlt hét évben jelen vagyunk a Forma-1-ben, ami véleményem szerint sokat segített abban, hogy megerősítsük cégünket, és hozzájárult termékeink eladásához” – tette hozzá Yamashina.

A csapatfőnök azzal is tisztában van, hogy a Toyotának meg kell szereznie első futamgyőzelmét az idei évben, amire véleménye szerint a téli teszteken látottak alapján meg is van minden esélye.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!