A tűzoltó Kovalainené az év pillanata díj

Heikki Kovalainen vihette haza az LG által meghirdetett év pillanata díjat a vasárnap este megrendezett Autosport díjátadón Londonban.


Heikki Kovalainen vihette haza az LG által meghirdetett év pillanata díjat a vasárnap este megrendezett Autosport díjátadón Londonban.

A Lotus finn versenyzője a Szingapúri Nagydíj vége felé járva parkolta le lángokban álló versenygépét a boxutca falánál a célegyenes közepén, majd egy tűzoltó készülékkel saját maga oltotta el a tüzet.

Kovalainen az eset után nem sokkal elmondta, hogy azért nem állt be a boxutcába, mert azt gondolta, hogy túlságosan veszélyes lenne égő autóval olyan területre hajtani, ahol sok az ember, és biztonságosabbnak látta, ha a pályán kezd tűzoltásba.

A finn pilóta boldog volt, hogy díjjal a kezében távozhatott, és a következőket mondta: „Köszönöm az LG-nek és az összes rajongómnak ezt a díjat. Ez nagyon sokat jelent a számomra.”

A Forma-1 globális partnere, az LG saját weboldalán kérdezte meg a rajongókat, hogy mit tartottak az idei év pillanatának. Kovalainen tűzoltása mellett a Red Bull duójának drámai törökországi ütközése, és Mark Webber valenciai szaltója is szerepelt a listában.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!