A versenyigazgató elárulta, miért nem büntették Leclercet

Charles Leclerc, Ferrari, Monza
Fotó: Scuderia Ferrari
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi elárulta, miért nem kapott büntetést Charles Leclerc agresszív vezetéséért a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon.

A monacói versenyző a pole pozícióból rajtolva győzött Monzában, a futam során azonban keményen védte pozícióját a Mercedesekkel szemben.

Lewis Hamiltonnal kis híján ütközött is – a Roggia-sikánban agresszíven védekezett a világbajnokkal szemben, akit közben kissé le is szorított a pályáról. A versenybírók viszont kvázi „sárga lapot” mutattak csak fel neki a fekete/fehér-zászló meglengetésével, figyelmeztetve Leclercet, a következő sportszerűtlenségért büntetés jár.

Tavaly egyébként hasonló incidensért Max Verstappen 5 másodperces időbüntetést kapott.

„Azt gondolom, két részre kell szednünk ezt a dolgot” – mondta Michael Masi versenyigazgató.

„Az egyik, hogy tavaly Max esetében ütközés is volt. A másik pedig, hogy fontos emlékeznünk néhány momentumra: a versenyzőkkel való bahreini egyeztetésre, ahol abban állapodtunk meg, hogy ’hagyjuk versenyezni őket’, a csapatfőnökökkel, a versenyzőkkel és a sportigazgatókkal való folyamatos értekezésre…”

„És ott van még az is, hogy Spában kijelentettük, ismételten használni fogjuk a sportszerűtlen viselkedésre figyelmeztető zászlót. [Pierre] Gasly egy hasonló incidensért kapta meg Spában ezt a zászlójelzést. Ott sem volt ütközés, ha úgy tetszik, profi szabálytalanság volt. Charles-t pedig figyelmeztettük.”

„Változik a dinamika, és szerintem számos tényező hozzájárul ehhez, például a ’hagyjuk versenyezni őket’ elképzelés, és azok az egyeztetések, amelyek zajlanak az év során – ezek mind szerepet játszottak.”

Leclerc az Osztrák Nagydíjon az utolsó körökben veszítette el a győzelmet Max Verstappennel szemben, aki egy nagyon agresszív manőverrel utasította őt maga mögé. A monacói akkor azt mondta, a folytatásban ő is agresszívebben fog versenyezni. Michael Masi viszont nem aggódik emiatt.

„Nem gondolom, hogy az agresszió a megfelelő szó. Lehet, hogy ő ezt használta, de szerintem ez kemény versenyzés.”

„Alapvetően a stewardok döntése az, hogy valakit megbüntetnek-e, vagy megmutatják neki a figyelmeztető zászlót. De ha a versenybírók úgy érzik, hogy több van ebben, akkor abszolút van lehetőségünk büntetni.”

„A fekete/fehér-zászlót azért mutatták meg neki, mert lehetőség kínálkozott rá. Számomra nagyon egyszerű a történet, ráadásul szinte ugyanaz történt, mint Pierre esetében Spában.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!