A versenyzők nem akarják bojkottálni a szezonnyitót - F1VILÁG.HU

A versenyzők nem akarják bojkottálni a szezonnyitót

HIRDETÉS

Sebastian Vettel kizártnak tartja, hogy a pilóták bojkottálnák a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, ugyanis a GPDA mindent megtesz azért, hogy az FIA-val közösen megoldást találjon a vezetői engedély ára körül kialakult vitára.

Sebastian Vettel kizártnak tartja, hogy a pilóták bojkottálnák a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, ugyanis a GPDA mindent megtesz azért, hogy az FIA-val közösen megoldást találjon a vezetői engedély ára körül kialakult vitára.

Arra hivatkozva, hogy egyre többet kell költeni a biztonságra, az FIA a tavalyi évben drasztikusan megemelte a vezetői engedély árát, és az 1 725 eurós alapdíjat 10 000 euróra, a vb-pontok után befizetendő összeget pedig 456-ról 2 000 euróra növelte.

Ez persze nem tetszett a versenyzőknek, ugyanis – néhány kivételtől eltekintve – nekik kell állniuk a szuperlicensz költségeit, így a szezon közben még az is felmerült, hogy bojkottálják a Brit Nagydíjat.

Megbízható források szerint a versenyzők ismét fontolóra vehetik ezt a lehetőséget, ugyanis az FIA idén is megemelte valamelyest a vezetői engedély árát.

Bár az emelés csekély, betudható lenne az inflációnak (az alapdíj 400, a pontonkénti ár pedig 100 euróval nőtt, valamint képbe került egy 2 720 eurós kötelező biztosítási díj is), a tavalyi emelés fényében a versenyzők nem tudják hova tenni az FIA lépését.

Vettel azonban a német Rheinische Post c. napilapnak elmondta, nem gondolja, hogy tartani kellene a versenyzői bojkottól.

“Nem hiszem, hogy tartani kellene a sztrájktól, mert mindannyian versenyezni akarunk” – mondta a német pilóta az e heti teszteknek helyet adó Jerezben. “Mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie ezzel a témával kapcsolatban, mert könnyen címlapra kerülhetünk, hogy a ’versenyzők elégedetlenek’, vagy a ’versenyzők sztrájkkal fenyegetnek’.”

“Sztrájkról soha sem esett szó. Azonban hangot adtunk nemtetszésünknek, amiért ismét megemelték a vezetői engedély árát az F1-ben. Készen állunk együttműködni az FIA illetékeseivel, azonban egyelőre még nem tudjuk, mi fog történni.”

Vettel azt is elmondta, hogy a versenyzők kivétel nélkül azon vannak, hogy mielőbb megoldást találjanak a kialakult problémára.

“Nem csak a GPDA tagjai, hanem mindenki azon van, hogy rendeződjön a helyzet. Nem is értem a dolgot, mert a tavalyi évben úgy tűnt, semmivel sem kell többet fizetnünk, aztán hirtelen változott a helyzet, ami dühítő” – tette hozzá a Red Bull Racing német pilótája.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!