A versenyzők nem elégedettek a Williams tempójával

Sem Valtteri Bottas, sem Felipe Massa nem volt teljesen elégedett a Williams pénteki formájával Abu Dhabiban.


Sem Valtteri Bottas, sem Felipe Massa nem volt teljesen elégedett a Williams pénteki formájával Abu Dhabiban.

A grove-i gárda versenyzői mindkét edzésen csak a középmezőnyben végeztek, noha még nem a köridőkre, sokkal inkább az optimális beállítások megtalálására hajtottak.

Bottas a második gyakorlás után úgy fogalmazott, az autó teljesítményével kapcsolatban van még hová fejlődni.

„Szokványos péntek volt, mindkét autóval a beállításokkal kapcsolatos teszteket végeztünk” – fogalmazott a finn tehetség.

„Minden eredményt megkaptunk, amit szerettünk volna, de a teljesítménybeli célokkal kapcsolatban kicsit hátrányban vagyunk, szóval holnapra megpróbálunk javítani a köridőkön.”

A Williams másik versenyzője, Felipe Massa szintén azt reméli, a holnap időmérőre sikerül még javítaniuk – a szuperlágy gumikkal ugyanis még nem voltak olyan jók, mint szerettek volna.

„Egy kicsit jobbra számítottam. Nem sokat tudtunk javítani azok után, hogy a lágyról a szuperlágy gumikra váltottunk – a többi autóhoz viszonyítva. Szóval ebben a tekintetben javulnunk kell holnapra” – ismerte el a rutinos versenyző.

„Emellett a szuperlágy gumik sem álltak készen 100 százalékig az első körre. Nem hiszem, hogy ezek komoly problémák, szóval remélem, hogy szombaton minden jól működik majd.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!