A versenyzők szerint vizsgálatra lesz szükség

A versenyzők szerint a Forma-1 elöljáróinak meg kell vizsgálniuk, hogy nem lett volna-e a jobb korábban elrajtoltatni a vasárnapi Japán Nagydíjat.


A versenyzők szerint a Forma-1 elöljáróinak meg kell vizsgálniuk, hogy nem lett volna-e a jobb korábban elrajtoltatni a vasárnapi Japán Nagydíjat.

A szuzukai futamot helyi idő szerint 3 órakor tartották hétvégén, a hírek szerint pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az időjárási körülményekre tekintettel kétszer is felajánlotta a versenyszervezőknek a futam korábbi lebonyolítását.

A pálya vezetői azonban mindkétszer ragaszkodtak az eredeti időponthoz.

A verseny tehát délután 3 órakor rajtolt el, nem sokkal ezután pedig piros zászlóval megszakították, így a verseny vége felé már igencsak sötét volt a pályán.

A versenyzők szerint mindenképp meg kell vizsgálni, hogy lehetett-e volna másképp eljárni.

A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo azt mondja, bár hiba volna a 3 órás kezdést felhozni Jules Bianchi súlyos balesetének egyik okaként, mindenképpen reagálni kell.

„Voltak egyeztetések erről” – mondta Ricciardo, amikor a verseny előrehozásáról kérdezték.

„Ami történt, megtörtént. Ki kell vizsgálniuk, hogy lehetett-e volna valamit másképp csinálni.”

Sergio Pérez szerint igenis van kapcsolat Bianchi balesete és a késői kezdés között, ám hiba volna kijelenteni azt, hogy a szörnyűség nem történt volna meg, ha előbb rajtol a futam.

„Visszatekintve persze hiba volt tartani az eredeti időpontot, de soha nem lehet tudni, mi fog történni” – mondta a mexikói.

A Williams versenyzője, Valtteri Bottas szerint más dolgokat is ki kell vizsgálni. Amikor a finn pilótát arról faggatták, mit gondol arról, hogy egy traktor segédkezett a pálya szélén, miközben zajlott a verseny, így felelt: „Nehéz megmondani. Nem nekem kell eldöntenem, mit hogyan csináljanak. Azt hiszem, az FIA úgy végezte a dolgát, mint mindig.”

„Ellenőrzik, hogy be lehet-e küldeni az autót gyorsan. Mivel a baleset trükkös helyen történt, és még jobban rákezdett az eső, utólag könnyű azt mondani, hogy az egy nagyon veszélyes hely volt ahhoz, hogy ott legyen egy traktor.”

„Mindenesetre megér egy kivizsgálást, hogy lehessen tanulni belőle.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél