A Virgin szakíthat a Brawnnal - F1VILÁG.HU

A Virgin szakíthat a Brawnnal

HIRDETÉS

A Virgin birodalom vezére, Sir Richard Branson elárulta, hogy jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy cége nem lesz a Brawn istálló névadó szponzora a következő idényben, ugyanis attól tart, hogy az idei sikerek után egekbe szöknek az árak.

A Virgin Group szinte a semmiből jött elő, és kötött szerződést a Honda-utód Brawn istállóval a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, ahol mindkét fél megerősítette, hogy akár még ebben az évben, de legkésőbb jövőre kiterjeszthetik szerződésüket.

Igen ám, de a Brawn idei sikerei után – nem meglepő módon – az áraik is egyre magasabbak, már nem lehet kis pénzekért felkerülni az autóra, ami elüldözheti Bransont, aki megerősítette, hogy nem fog csillagászati árat fizetni egy névadói státuszért.

“Akkor kerültünk képbe, mikor még nagyon olcsó volt, és nekünk ez kiváló, hiszen globális elérést biztosít. Azonban azt gyanítom, hogy jövőre az egekbe szöknek majd az árak, és talán másfelé kell vennünk az irányt, egy kisebb csapattal” – mondta a brit üzletember a BBC Radio 5 Live-nak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!