A Virgin tiszta üzemanyagát népszerűsítené az F1-ben

Ahogy arra számítani is lehetett, a Brawn GP szombat reggel, egy rögtönzött sajtókonferencia keretén belül jelentette be, hogy szponzori szerzősét kötött a korábban még a Honda Racing felvásárlásával is kapcsolatba került Virginnel.

Ahogy arra számítani is lehetett, a Brawn GP szombat reggel, egy rögtönzött sajtókonferencia keretén belül jelentette be, hogy szponzori szerzősét kötött a korábban még a Honda Racing felvásárlásával is kapcsolatba került Virginnel.

Bár jelentős összeggel támogatja a gárdát, a Virgin egyelőre nem főszponzorként lesz jelen, így a Brawn GP hivatalos neve sem változik meg, legalábbis az első futamokon.

A csapat vezetője, Ross Brawn, és a Virgin Group elnöke, Sir Richard Branson egy közös sajtótájékoztató keretén belül tett bejelentést szombaton Melbourne-ben.

Branson, akit korábban szóba hoztak a Honda Racing esetleges felvásárlásával, már abban az időben elmondta, csak akkor kíván beszállni az F1-be, ha drasztikusan csökkennek a költségek, és a sport elkezd nyitni a “tiszta” üzemanyagok felé.

“Néhány héttel ezelőtt azt mondtam, hogy két előfeltétele van annak, hogy nyissunk a Forma-1 felé. Az egyik az volt, hogy a költségeknek le kell menniük. Egyszerűen túl drága volt a sport ahhoz, hogy új belépők érkezzenek, a másik pedig az volt, hogy a Forma-1-nek igenis nyitnia kell a tiszta üzemanyagok felé” – mondta a Virgin vezére a mai sajtótájékoztatón.

“Mint ahogy azt bizonyára mindenki tudja, Bernie Ecclestone bejelentette, az új belépők sokkal kevesebb pénzért tudnak eredményesen szerepelni a Forma-1-ben, és ez több céget arra ösztönözhet, hogy beszálljon a sportba, és még érdekesebbé tegye azt.”

Branson azt is elárulta, hogy a Virgin rengeteg pénzt injektál egy Gevo nevezetű cégbe, amely már elő is állt egy olyan üzemanyaggal, aminek jóval kevesebb a káros-anyag kibocsátása, mint a jelenlegi termékeknek.

“Elég sok pénzt fektetünk egy Gevo nevezetű vállalatba. Az összes profitot, amit a környezetszennyező iparágaink termelnek, visszaforgatjuk, hogy előrukkolhassunk egy tiszta üzemanyaggal” – magyarázta.

“A Gevo egyik feladata az volt, hogy kidolgozzon egy üzemanyagot az F1 számára, talán Virgin Fuel néven, ami tiszta, nincs karbon kibocsátása, és azonos teljesítményre képes, mint a jelenleg piszkos üzemanyagok.”

Branson hozzátette, nagy álma válna valóra, ha a csapatok áttérnének az cége anyagi támogatásával kifejlesztett környezetbarát üzemanyag használatára, ám ehhez biztosan lesz egy-két szavuk a jelenleg a sportban lévő olajipari nagyhatalmaknak.

“Boldog vagyok, hogy bejelenthetem, elkészült az f1-es üzemanyag, és a következő hónapokban elkezdünk tárgyalni erről a Forma-1-ben résztvevőkkel, az autógyártókkal, és majd meglátjuk, be tudjuk-e vezetni azt, mellyel egy kismértékben szennyező sport teljesen tiszta sporttá válhatna” – tette hozzá az üzletember.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!