A Williams ismét szövetségre lép a Petrobrasszal - F1VILÁG.HU

A Williams ismét szövetségre lép a Petrobrasszal

HIRDETÉS

A Williams Forma-1-es csapata kedden hivatalosan megerősítette, több évre szóló megállapodást kötött a Petrobras nevű brazil olajvállalattal.


A Williams Forma-1-es csapata kedden hivatalosan megerősítette, több évre szóló megállapodást kötött a Petrobras nevű brazil olajvállalattal.

A Williams 1998-ban már egyszer szövetségre lépett a Petrobrasszal, amikor elkezdte a brazil óriás kenőanyagjait használni a Forma-1-ben. Együttműködésük 11 éven át tartott.

A felek nemrég megállapodtak abban, hogy ismét egyesítik erőiket, technikai együttműködésük részeként pedig kifejlesztenek egy új versenyüzemanyagot, melyet 2015-től már használni is fog a grove-i gárda.

A Petrobras logói a megállapodás részeként már idén felkerülnek az FW36-os versenygépekre.

„A Petrobras és a Williams eredményes partnerséget tudhatott már magáénak a múltban is, így mindkét fél alig várja már, hogy egyesítsék erőiket 2014-től” – mondta Sir Frank Williams.

„Technológiailag nagyon erős vállalatról van szó, ez pedig nagyon fontos lesz a csapatnak, hiszen az új szabályok sokkal jobban megkövetelik az üzemanyag-hatékonyságot. Emellett egy nagyon ambiciózus globális vállalatról van szó, és alig várjuk, hogy nekilássunk a közös munkának.”

A Williams névadó támogatója a hírek szerint a Martini lesz majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!