A Williams még nem döntött a KERS bevetéséről - F1VILÁG.HU

A Williams még nem döntött a KERS bevetéséről

HIRDETÉS

Az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a Williams a májusban megrendezésre kerülő Török Nagydíjon veti majd be először saját fejlesztésű hibrid rendszerét, ám a grove-i bázisú gárda szóvivője elmondta, egyelőre még nem született döntés.

Az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a Williams a májusban megrendezésre kerülő Török Nagydíjon veti majd be először saját fejlesztésű hibrid rendszerét, ám a grove-i bázisú gárda szóvivője elmondta, egyelőre még nem született döntés.

Bár a német sajtó egy Nico Rosberg interjúra hivatkozva tényként közölte a hét elején, hogy a Williams istálló az első hat versenyen biztosan nem veti be lendkerekes energiatároló rendszerét, a csapat szóvivője megerősítette, egyelőre csak arról született döntés, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon nem használják az új eszközt.

A grove-i bázisú alakulat döntését azzal magyarázza, hogy más területeken jóval nagyobb előrelépést tudnak elérni, így inkább azokra helyezik a főbb hangsúlyt.

“A helyzet az, hogy nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a technológiát az autóba tegyük, de nem fogjuk azt bevetni a szezonnyitón Melbourne-ben” – mondta a szóvivő az autosport.com-nak. “Az ésszerű magyarázat erre az, hogy jelenleg a súlyelosztás, az egyensúly, és a beállítások slick gumikra történő optimalizálása jelentik a legnagyobb lehetőséget a teljesítmény tekintetében.”

“Éppen ezért erre fókuszálunk a kezdetekben. Eközben persze folyamatosan dolgozunk a KERS rendszeren, amit majd csak abban az esetben és akkor fogunk élesben is bevetni, mikor az bizonyíthatóan teljesítménybeli előnyt jelent számunkra.”

Az, hogy a Williams azt az utat választotta, hogy saját fejlesztésű – ráadásul a többiektől eltérően más technológiájú – rendszert használ az idei évben, extra lehetőségeket nyithat meg a csapat előtt, ám hosszabb ideig tarthat annak tökéletesítése.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!