A Williams tudja, lesznek hibái Strollnak

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds azt mondja, fel vannak készülve arra, hogy újonc versenyzőjük, Lance Stroll elkövet majd néhány hibát 2017-ben.


A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds azt mondja, fel vannak készülve arra, hogy újonc versenyzőjük, Lance Stroll elkövet majd néhány hibát 2017-ben.

A 18 esztendős kanadai tehetség a Forma-3-as Európa-bajnokság megnyerését követően jövőre debütálhat az F1-ben a patinás brit istálló színeiben.

Stroll várhatóan a mezőny legfiatalabb versenyzője lesz, Pat Symonds pedig pontosan tudja, a tanulási folyamathoz bizony hozzátartoznak majd a hibák is.

„Természetesen hibázni is fog, mi pedig majd megjavítjuk az autókat. Az efféle dolgok benne vannak ebben a folyamatban” – mondta a Williams technikai igazgatója a Reutersnek.

„Ha megnézzük Forma-3-as karrierjét, láthatjuk, hogy 2015-ben jó néhány incidense volt. A monzai elképesztő volt.”

Stroll egyébként 2016-ban domináns teljesítményt nyújtva, 16 győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet a Forma-3-ban, és bár F1-es tapasztalattal nem rendelkezik, Symonds szerint ő a megfelelő választás a Williams számára.

„Nem nyerte volna meg a bajnokságot, ha nem lenne tehetséges és kellőképpen érett. Fiatal kora ellenére minden körülmény közepette remekül vezetett. Kiválóan versenyzett az élen, keresztülrágta magát a mezőnyön is, és esőben is nagyon jól ment. Szóval jó üzletet kötöttünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!