A Williamsnek gondjai támadtak a hibrid rendszerrel - F1VILÁG.HU

A Williamsnek gondjai támadtak a hibrid rendszerrel

HIRDETÉS

Sam Michael, a Williams istálló technikai igazgatója az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elárulta, korai megmondani, hogy a csapat használja-e a kinetikus energia-visszanyerő rendszert (KERS) az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, az ugyanis a bahreini tesztek során valamilyen okból kifolyólag meghibásodott.

A grove-i bázisú csapat még a szerdai napon döntött úgy, hogy eltávolítja a hibrid rendszert az FW33-as versenyautóból, miután az meghibásodott. Ennek okáról egyelőre azonban nem sokat tudnak – ami biztos, hogy nem az akkumulátorral akadt probléma.

„Elektronikai probléma támadt – nem az akkumulátor vagy a generátor hibásodott meg, hanem a kettőt összekötő egység. Emiatt visszaküldtük a gyárba, hogy kiderüljön, mi okozta a gondot” – nyilatkozta Sam Michael technikai igazgató, majd hozzátette, megpróbálnak fényt deríteni a meghibásodás okára, ám egyelőre nem tudják megmondani, hogy az idénynyitóra megoldódnak-e a technikai gondok.

„Olyan gyorsan próbáljuk megoldani, amilyen gyorsan csak lehet. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy az idénynyitóra megleszünk-e. Tudom, melyik része hibásodott meg a rendszernek, csak azt nem, hogy miért.”

„Az akkumulátort szerdán kivettük az autóból és elvégeztünk rajta egy műveletet, mert nem voltunk biztosak abban, hogy azzal van-e a gond vagy sem. Elővigyázatosságból történt mindez, de mint kiderült, a meghibásodásnak semmi köze az akkumulátorhoz, ami nagyon jó, hiszen abban az esetben én is jobban aggódnék. Az akkumulátor rendben van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!