Alaposan átalakult a Manor 2016-ra - F1VILÁG.HU

Alaposan átalakult a Manor 2016-ra

HIRDETÉS

Színében és technikai részleteiben is jelentősen átalakult 2016-ra a Manor Forma-1-es csapatának autója.


Színében és technikai részleteiben is jelentősen átalakult 2016-ra a Manor Forma-1-es csapatának autója.

A brit kiscsapat az előttünk álló idényben már a Mercedes erőforrásait használja az F1-ben, ennek érdekében pedig jelentősen át kellett szabni az idei versenyautót.

A ma bemutatott MRT05-ös kódjelű modellel a csapat célja nem más, minthogy közelebb kerüljön az élmezőnyhöz. Tény, hogy a Mercedesszel kötött technikai partnerség ellenére nem lesz könnyű dolga, már csak azért sem, mert a Manor idén két újonc versenyzővel vág neki a Forma-1-es bajnokságnak.

Az istálló egyik pilótája a német túraautó-bajnokság (DTM) tavalyi legjobbja, Pascal Wehrlein lesz, míg csapattársaként a 2015-ben még a GP2-ben szereplő Rio Haryanto mutatkozik be az F1-ben.

A Manor nagynevű szakemberekkel erősített a télen, akik igyekeztek az autó minden területén fejlődést elérni. A csapat nemrég közzétette az első fotót is az autóról, melyről kiderül, annak festése is jelentősen átalakult 2016-ra.

Az új autóval Pascal Wehrlein kezdte meg a munkát ma, Barcelonában.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!