Allison: Alonsónak ugyanazok a problémái, mint Räikkönennek - F1VILÁG.HU

Allison: Alonsónak ugyanazok a problémái, mint Räikkönennek

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen pontosan ugyanazokkal a problémákkal küszködik 2014-ben, mint csapattársa, Fernando Alonso – állítja a Ferrari technikai igazgatója, James Allison.


Kimi Räikkönen pontosan ugyanazokkal a problémákkal küszködik 2014-ben, mint csapattársa, Fernando Alonso – állítja a Ferrari technikai igazgatója, James Allison.

A bajnokság első öt versenyén Räikkönen rendre gyengébben szerepelt, mint a spanyol, elmondása szerint ugyanis egész egyszerűen nem érzi még magát kényelmesen csapata 2014-es versenyautójában.

A 2007-es év legjobbja 17 ponttal áll a bajnoki tabellán, míg Alonso eddig 49 egységet gyűjtött, és a két mercedeses mögött a harmadik helyen tanyázik.

James Allison, a Ferrari technikai igazgatója elárulta, Räikkönen nincs egyedül a problémákkal, ám Alonsónak egyszerűen gyorsabban sikerült alkalmazkodnia.

„Nem vagyok biztos abban, hogy fair dolog kijelenteni azt, hogy jobban küszködik, mint Fernando” – mondta a szakember.

„Mindketten hasonló visszajelzéseket adnak az autóval kapcsolatban. A motor sokkal nyomatékosabb, az aerodinamikai leszorítóerő sem olyan jelentős, és a gumik sem olyan agresszívek, mint tavaly. Mindez azt jelenti, hogy ezeket az autókat nem egyszerű vezetni, legyen szó akár a rajtrács elejéről, akár a végéről.”

„Azok a kigyorsítással, féktávokkal és lefelé váltással kapcsolatos problémák, melyek Kimit hátráltatják, nagyon hasonlóak azokhoz, melyek Fernando esetében is jelentkeztek, és feltételezem, más csapatoknál is előfordul ez.”

„Kimi egy kicsit lassabb most Fernandónál, de a szezon előrehaladtával egyre kisebb a különbség.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!