Allison: Minden reményünk ebben a Ferrariban van - F1VILÁG.HU

Allison: Minden reményünk ebben a Ferrariban van

HIRDETÉS

James Allison technika igazgató szerint a Ferrari Forma-1-es csapatánál minden adott ahhoz, hogy 2016-ban harcba szálljanak a Mercedesszel, és újra világbajnoki babérokra törjenek.


James Allison technika igazgató szerint a Ferrari Forma-1-es csapatánál minden adott ahhoz, hogy 2016-ban harcba szálljanak a Mercedesszel, és újra világbajnoki babérokra törjenek.

Az olasz gárda tavaly három futamgyőzelemmel második lett a gyártók versenyében, a ma bemutatott SF16-H kódjelű modellel pedig világbajnoki elsőséget remélnek Maranellóban.

„Azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy 2013-ban a Ferrari nem volt megfelelő formában – nem volt világbajnok szinten, eltekintve talán a szupergyors bokszkiállásoktól” – tekintett vissza az elmúlt néhány évre James Allison technikai igazgató.

„Ezért egyszerűen nem volt elég erőnk 2014-re, nem volt kellő leszorítóerő, a felfüggesztésünk sem volt ideális, a csomagunk bőven hagyott kívánni valót maga után.”

„Nagyon keményen dolgoztunk – az egész csapat – ezeken a területeken. Tavaly pedig nagyot léptünk előre, és reméljük, hogy ezzel az autóval egy újabb lépést teszünk ahhoz, hogy kellően versenyképesek legyünk.”

„Minden tekintetben fejlődtünk: a lóerőket, a leszorítóerőt, és az autó kezelését illetően is. Minden reményünk ebben az autóban van, és azt gondolom, büszkék lehetünk a munkánkra. Alig várjuk, hogy lássuk a pályán körözni az új versenygépet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!