Alonso 2011-től a Ferrarié? - F1VILÁG.HU

Alonso 2011-től a Ferrarié?

HIRDETÉS

Olasz lapértesülések szerint Fernando Alonso már alá is írta négy évre szóló szerződését a Ferrarival, így a spanyol versenyző 2011-től egészen 2014-ig az olasz alakulatot erősíti majd a királykategóriában.

Olasz lapértesülések szerint Fernando Alonso már alá is írta négy évre szóló szerződését a Ferrarival, így a spanyol versenyző 2011-től egészen 2014-ig az olasz alakulatot erősíti majd a királykategóriában.

A Forma-1 kétszeres világbajnokát már többször szóba hozták a Ferrarival, különösen azelőtt, hogy meghosszabbította volna szerződését jelenlegi csapatával, a Renault-val.

Alonso egyébként nem is nagyon tehetett mást, hiszen a Ferrari az év második felében hosszabbított Kimi Raikkönennel, mellyel egészen a 2010-es idény végéig lefixálta versenyzői felállását, miután már korábban megegyezett Felipe Massával.

Bár úgy tűnik, hogy a Renault év végi teljesítménye meggyőzte Alonsót, aki úgy érzi, sikeres lehet a franciákkal a következő idényben, különösen úgy, hogy csapata engedélyt kapott arra, hogy továbbfejlessze erőforrását, és felzárkózzon a többiekre, a Gazzetta dello Sport értesülései szerint a spanyol pilóta már megegyezett a Ferrarival.

Az olasz szaklap úgy tudja, hogy Alonso szerződése akár már 2010-ben életbe léphet, feltéve, ha nem javul Raikkönen teljesítménye, és a Ferrari vezetése úgy dönt, idő előtt megválik finn versenyzőjétől.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo az olaszok karácsonyi partiján a következőket mondta, mikor Alonsóról kérdezték a meghívott újságírók: “Egy fantasztikus versenyző, semmi kétség efelől. Bírom őt. Különösen Japánban teljesített kiváló versenyt. Egy bajnok, és egy vezető személyiség, de jelen pillanatban nincsen problémánk a versenyzői felállásunkkal.”

“Ezért is erősítettük meg hivatalosan Massa és Raikkönen maradását egészen a 2010-es idény végéig. Az élet hosszú, és a jövőben majd meglátjuk. Azonban jelenleg nincsenek szürke foltok a versenyzői felállásunkat illetően, legalábbis a következő két évre biztosan nem.”

A Ferrari sajtószóvivője sem kívánta kommentálni a híreket, mindössze annyit mondott a Reuters hírügynökségnek, hogy 2010 végéig szerződésük van versenyzőikkel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!