Alonso 2016-ig szerződést hosszabbított a Ferrarival

Legalább a 2016-os szezon végéig a Ferrarinál folytatja forma-1-es pályafutását a csapat kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso – jelentette be az istálló csütörtökön hivatalos közleményben.


Legalább a 2016-os szezon végéig a Ferrarinál folytatja forma-1-es pályafutását a csapat kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso – jelentette be az istálló csütörtökön hivatalos közleményben.

A spanyol versenyző tavaly csatlakozott a maranellói gárdához, és többször nyilatkozta, hogy a Ferrarinál szeretné befejezni F1-es pályafutását.

Szerződése eredetileg a 2012-es idény végéig kötötte az olasz istállóhoz, ezt azonban most kiterjesztették, így legalább 2016-ig a Ferrarit erősíti majd a kétszeres világbajnok.

„Nagy öröm számunkra, hogy megújítottuk ezt a megállapodást egy olyan versenyzővel, aki mindig győztes mentalitásáról adott tanúbizonyságot, még a legnehezebb körülmények közepette is” – mondta a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.

„Fernando minden szükséges kvalitással rendelkezik: technikailag is, és mint magánember is vezető szerepet tölt be a Ferrari történelmében és remélem, hogy nagyom hamar újabb győzelemmel örvendeztet meg bennünket.”

Alonso ismét kijelentette, az olasz csapatnál szeretné befejezni pályafutását.

„Nagyon örülök annak, hogy megszületett ez a megállapodás. Azonnal kényelmesen érezte magam a Ferrarinál, most pedig már olyan, mintha a második családom lenne” – mondta a spanyol.

„Teljes mértékben bízom a Maranellóban dolgozó férfiakban és nőkben, és azokban, akik vezetik ezt a csapatot: ezért természetes számomra, hogy úgy döntöttem, hosszabb távra kiterjesztjük ezt a partnerkapcsolatot, hiszen egy olyan csapatról van szó, melynél – és ehhez kétség sem férhet – be szeretném fejezni F1-es pályafutásomat egy napon.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!