Alonso 60 helyes rajtbüntetést kapott - F1VILÁG.HU

Alonso 60 helyes rajtbüntetést kapott

HIRDETÉS

A Honda megerősítette Fernando Alonso 60 helyes rajtbüntetését a Belga Nagydíjon, miután a spanyol versenyző autójában a vasárnapi futam előtt is motort kellett cserélni.


A Honda megerősítette Fernando Alonso 60 helyes rajtbüntetését a Belga Nagydíjon, miután a spanyol versenyző autójában a vasárnapi futam előtt is motort kellett cserélni.

Alonso számára nem úgy kezdődött meg a szezon második fele, ahogy azt szerette volna, hiszen a pénteki második szabadedzésen már egy új motorral kellett pályára gördülnie, majd az időmérőt követően – ahol mért kört sem tudott teljesíteni – újabb erőforrást kellett beépíteni autójába.

A Honda pedig megerősítette, hogy a verseny előtt a belsőégésű motort, a turbófeltöltőt, az MGU-k és MGU-H rendszert is kicserélte, ami újabb 25 rajthelyes büntetést von maga után a már meglévő 35 helyes rajtbüntetéshez.

Az extra büntetés azonban nem jelent változást a spanyol pilóta rajthelyezésében, hiszen egyébként is a mezőny végéről kellett volna rajtolnia, hiszen mért köt nélkül búcsúzott az időmérőről.

Mindezek ellenére Alonso pozitívan nyilatkozott, mert úgy gondolja, hogy a Honda új fejlesztésű egysége mindenképpen előrelépés teljesítmény és vezethetőség tekintetében.

„A teljesítmény tekintetében egy remek hétvége” – mondta. „Úgy gondolom, hogy a motor most megmutatta, mire is képes az autó.”

„Az egyedüli edzés a harmadik volt, amit teljesíteni tudtam, ahol a tizedik lettek, és meglepődtem egy kicsit az autó remek teljesítményén, szóval mindenképpen előre léptünk.”

„A tavalyi évben még 3.7 másodperccel voltunk lemaradva a pole-t jelentő időtől, ez most 1.3 másodperc, szóval a fejlődés lenyűgöző és ez nem azért van, mert más autók nem javultak – ők is fejlődtek, szóval ez mindenképpen jó jel a következő idényre.”

Az eddigi rajtbüntetési rekord, 70 rajthely volt, ami szintén a McLaren-Honda nevéhez fűződik: Jenson Button többször motorcsere miatt kapta ezt még a tavalyi Mexikói Nagydíjon.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!