Alonso: A célunk a következő versenyeken az élmezőny - F1VILÁG.HU

Alonso: A célunk a következő versenyeken az élmezőny

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso szerint csapata, a McLaren most már „elfelejtheti középmezőnybeli riválisait”, és a Red Bullt célozhatja meg a bajnokság következő versenyein.

Az idén már Renault-motorokat használó McLaren jó formában kezdte az évet: Fernando Alonso az 5. helyen fejezte be a melbourne-i versenyt, megelőzve a Red Bull holland pilótáját, Max Verstappent.

Bár az ausztrál versenyen kétségkívül Alonso kezére játszott a biztonsági autós periódus, a két Haas kiesése, illetve Carlos Sainz rosszulléte, Alonso azt mondja, a következő versenyeken a Red Bull ellen harcolhatnak.

„Kétségkívül egyre jobb és jobb lesz a McLaren helyzete. Rengeteg a potenciál az autóban, amit még ki kell hoznunk belőle” – mondta a spanyol.

„Remélhetőleg Bahreintől kezdve egy újabb előrelépést látunk majd, és a Red Bull lesz a következő célpontunk.”

A McLaren fejlesztési tempóját bevallottan negatívan hátráltatták az előszezoni műszaki problémák, Bahreinben azonban már újabb jelentős fejlesztéseket visznek pályára a wokingiak.

„Azt gondolom, a Red Bull jelenleg egyértelműen előttünk van. Ott vannak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull alkotta exkluzív csoportban” – mondta Alonso.

„De a McLaren is szeretne belépni ebbe a csoportba, és szerintem a következő pár futamon már elfelejthetjük a középmezőnybeli csapatokat, és csatlakozhatunk a három élcsapathoz.”

„Van potenciál az autónkban, szóval nem látom okát annak, miért ne lehetnénk köztük a következő pár futamon.”

Hirdetés

Alonso rámutatott, az ausztráliai remek eredmény főleg azok után örvendetes, hogy meglehetősen készül született döntés arról, idén már nem a Honda erőforrásait használják.

„Nem szabad elfelejteni, hogy nagyon későn született döntés a motorcseréről, szóval újra kellett terveznünk olyan alkatrészeket az autó hátulján, melyek már készen álltak.”

„Azt gondolom, a McLaren és a Renault integrációja még nem 100 százalékos, és a következő versenyeken még több potenciált tudunk kihozni a csomagból.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!