Alonso: A Ferrari helyesen cselekedett - F1VILÁG.HU

Alonso: A Ferrari helyesen cselekedett

HIRDETÉS

Fernando Alonso szerint a Ferrari jól tette, hogy megkérdőjelezte Sebastian Vettel előzésének szabályosságát, jóllehet azzal komolyan magára haragított egyeseket és bonyodalmat kreált.


Fernando Alonso szerint a Ferrari jól tette, hogy megkérdőjelezte Sebastian Vettel előzésének szabályosságát, jóllehet azzal komolyan magára haragított egyeseket és bonyodalmat kreált.

Néhány nappal azután, hogy Vettel megszerezte a bajnoki címet a szezonzáró Brazil Nagydíjon, a Ferrari levelet intézett a szövetséghez, melyben állásfoglalást kér arról, szabályosan előzött-e a Red Bull német versenyzője a negyedik körben, mikor feltételezések szerint sárga zászló mellett ment el Jean-Eric Vergne mellett.

Az FIA később tisztázta az esetet, és kijelentette, hogy Vettel a zöld jelzés után hajtotta végre az előzést, azaz szabályos volt minden, amit a Ferrari el is fogadott.

Bár Alonso kimaradt az ügyből, a Ferrari World Finals eseményen adott nyilatkozatában, teljes mértékben támogatta csapata döntését.

„Számos videofelvétel keringett az Interneten, és tudtuk, hogy rajongóink is magyarázatot várnak, így nagyon helyes volt, hogy a Ferrari a szövetséghez fordult” – mondta a spanyol pilóta Valenciában.

„Megkaptuk a választ és azt gondolom, hogy mindenki megnyugodott. Magam mögött hagytam az ügyet, nem is igazán kísértem figyelemmel az egészet, de úgy érzem, hogy tartoztunk ennyivel a rajongóinknak, akik válaszokat vártak.”

Ami pedig a kritikát illeti, Alonso így felelt: „Hogy őszinte legyek, nem igazán érdekel, hogy milyen véleménnyel vannak rólam Németországban vagy bárhol máshol. Amit tudok, hogy azok az emberek, akikkel az utcán találkozom, megölelnek, és gladiátornak vagy szamurájnak neveznek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!