Alonso: A Ferrari már túl van a legrosszabbon - F1VILÁG.HU

Alonso: A Ferrari már túl van a legrosszabbon

HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy érzi, csapatának sikerült túltennie magát a tavalyi problémákon, és az idei évben mutatott teljesítménye alapján kijelenthető, hogy visszatért az élmezőnybe, így abszolút magabiztosan várhatja a következő idényt a Forma-1-ben.


Fernando Alonso úgy érzi, csapatának sikerült túltennie magát a tavalyi problémákon, és az idei évben mutatott teljesítménye alapján kijelenthető, hogy visszatért az élmezőnybe, így abszolút magabiztosan várhatja a következő idényt a Forma-1-ben.

A Ferrari borzalmasan gyengén kezdte a tavalyi bajnokságot, sokáig még csak pontot sem tudott szerezni, azonban idén feltámadt, és az utolsó versenyig harcban volt a bajnoki trófeáért, amit Alonso végül elveszített Sebastian Vettellel szemben.

Bár természetesen csalódott volt, hogy az utolsó pillanatban taszították le a képzeletbeli trónról, Alonso úgy érzi, csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a következő idényben, mikor ismét harcba szállhat majd a bajnoki címért.

„Persze most nagy a szomorúság, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy 2011 nagyon hamar itt lesz, mikor ismét harcba szállhatunk a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért, megmutathatjuk mindenkinek, hogy mire vagyunk képesek” – mondta a spanyol a RAI televíziónak adott interjújában.

„Természetes dolog, hogy csalódott vagy, mikor a második helyen végzel bármilyen sportban, legyen az Wimbledon, Roland Garros, a futball világbajnokság, vagy az NBA. Mindig nagy a szomorúság, mikor nem tudsz az élen végezni, és nem tudsz győzedelmeskedni.”

„Azonban nagyon sokat várok a 2011-es idénytől. 2009 egy nagyon nehéz szezon volt a Ferrarinak, azonban most ismét visszatértünk régi formánkhoz, és azt gondolom, hogy a legnehezebben már túl vagyunk.”

Az elmúlt napokban rengeteg kritika érte a német sajtóban amiatt, hogy még nem volt képes gratulálni Vettelnek a bajnoki cím megszerzéséhez, Alonso most megtette ezt, és elismerően beszélt idei legnagyobb ellenfeléről, aki sporttörténelmet írt azzal, hogy 23 évesen bajnokká avanzsált a Forma-1-ben.

„Mindannyiunk közül ő volt a leggyorsabb, tíz pole pozíciót szerzett, és bár több mechanikai probléma is sújtotta, ami miatt nem tudott annyi pontot szerezni, mint amennyit szerezhetett volna, mégis ő nyert a végén” – folytatta Alonso.

„Gratulálok neki, de bízunk abban, hogy a következő év sokkal nehezebb lesz számára.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!