Alonso: A Ferrarinál fejezem be pályafutásom - F1VILÁG.HU

Alonso: A Ferrarinál fejezem be pályafutásom

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso nemrég ismét kifejtette, a maranellói gárda színeiben szeretné befejezni pályafutását a Forma-1-ben.


A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso nemrég ismét kifejtette, a maranellói gárda színeiben szeretné befejezni pályafutását a Forma-1-ben.

A spanyol pilóta idén negyedik szezonját tölti a patinás olasz istállónál, Luca di Montezemolo, a Scuderia elnöke pedig nemrég megerősítette, Alonso jelenleg érvényben lévő szerződése 2015 végéig szól.

Alonso 2001-ben a Minardi színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, majd a Ferrari előtt versenyzett a Renault-nál és a McLarennél is – előbbi csapattal nyert két bajnoki címet 2005-ben és 2006-ban.

A most 31 esztendős versenyző biztos abban, a Ferrarinál fejezi be Forma-1-es pályafutását.

„Igen, ezt fogom tenni” – mondta a spanyol, amikor a rajongói által Twitteren feltett kérdésekre válaszolt nemrég. „Ez a legjobb csapat a világon, nincs semmi a Ferrari felett.”

A kétszeres világbajnok emellett kiállt csapata mellett, mely a legutóbbi, malajziai futam nem hívta ki őt a bokszba az első körben megsérült első terelőszárnya ellenére.

„Az eredményt látva utólag már könnyű azt mondani, hogy jobban tettük volna, ha kimegyünk a bokszba. De ezt a döntést az adott pillanatban kellett meghozni, és akkor úgy gondoltuk, egy kört még várhatok az első kiállásig, amikor már száraz gumikra válthatok.”

„A versenyszimuláció egyébként azt mutatta, hogyha kiálltam volna orrkúpcserére, a kilencedik, vagy a tizedik helyen értem volna célba, szóval nem vesztettünk semmit. A probléma nem az volt, hogy nem mentünk ki a bokszba: az autó az ütközés során sérült meg, és ez olyasvalami, amit a jövőben mindenképp megpróbálunk elkerülni.”

Arra a kérdésre, hogy mi járt a fejében akkor, amikor a sérült első szárny a sepangi célegyenesben mintegy 300 km/h-s tempónál leszakadt és az autó alá szorult, Alonso így válaszolt: „Arra, hogy ne ütközzek neki [Mark] Webbernek. Az első kerekek nem érték az aszfaltot, körülbelül 280 km/h-val haladtam ekkor, és benne volt a kockázat, hogy kiütöm Markot, ami nagyon veszélyes lett volna. Szerencsére az autó egyenesen ment tovább.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!