Alonso: A győzelem nem befolyásolja döntésemet

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, hogy a Szingapúri Nagydíjon aratott parádés futamgyőzelme nem lesz kihatással arra, hol folytatja pályafutását a 2009-es szezonban.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, hogy a Szingapúri Nagydíjon aratott parádés futamgyőzelme nem lesz kihatással arra, hol folytatja pályafutását a 2009-es szezonban.

A spanyol versenyző egyelőre még nem jelentette be, hol folytatja a jövő évet, és az sem titok, hogy a Renault mellett a Honda illetve a BMW Sauber is bejelentkezett érte.

Alonso, aki egészen idáig még csak a dobogóra sem állhatott fel az idei évben, ismét hangsúlyozta, hogy egy győzelemre esélyes autót szerezne a 2009-es idényben. Bár a hétvégén parádés győzelmet aratott Szingapúrban, a spanyol versenyző ismét elmondta, hogy még nem döntött jövőjéről.

“Nem. Én ilyet nem mondtam” – válaszolta Alonso arra a kérdésre, hogy valóban a Renault-val marad-e a következő évben.

“Csak köszönetet akartam mondani a csapatnak, mert folyamatosan dolgoznak ezen az autón. Egy új első szárnyelemet mutattunk be ezen a versenyen, ami azt bizonyítja, hogy bár keményen dolgoznak a jövő évi versenygépen, nem feledkeztem meg az idei modellről sem.”

“Ez a győzelem az ő kemény munkájuknak is köszönhető, amit az idei autóba öltek. Azonban mindez nem befolyásolja döntésemet a jövő évet illetően. Viszont ahogy azt már többször is elmondtam, továbbra is a Renault az elsődleges opció számomra, mert otthon érzem magam a csapatban.”

Alonso, aki legutóbbi futamgyőzelmét a McLarennel aratta még a tavalyi évben, tisztában van azzal, hogy a szingapúri pálya, különösen egy ilyen kaotikus verseny, nem tükrözi a valós erőviszonyokat, bár dicsérte a Renault idei évben elvégzett munkáját.

“Bízom benne, hogy ez egy fordulópont volt, de ezt nagyon hamar megtudhatjuk Fujiban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy speciális pálya, utcai ring, mint Monaco, ahol kanyarról kanyarra, kettes sebességi fokozatban kell haladni. Itt sokkal inkább a beállítások számítanak, illetve az, hogy mennyire vagy bevállalós” – mondta a spanyol, aki szerint csapata sokat fejlődött a szezon kezdete óta.

“A szezon elején sokkal távolabb voltunk a pole pozíciótól, és az élen állóktól, most viszont már közelebb vagyunk hozzájuk. Azon csapatok közé tartozunk, amelyek a legtöbbet javítottak autóik teljesítményén az idei szezonban. Talán ez nem volt olyan nehéz, mert nagyon gyengén kezdtünk.”

A Renault versenyzője, aki egy mechanikai probléma miatt csak a tizenötödik pozícióból rajtolhatott, bevallotta, hogy a verseny teljesen másképp végződött volna, ha nincs az első biztonsági autós periódus.

“A biztonsági autó nélkül közel azonos pozícióban végeztem volna, a 14. vagy a 15. helyen. Tudtuk, hogy az egy kiállás egy kicsivel jobb számunkra. Szimulátorunk szerint ennek jobban is kellett volna működnie, de nem volt választásunk, hiszen a fékek túlságosan melegek voltak, ezért változtattunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!