Alonso: A McLarennek nyernie kellett volna Bakuban - F1VILÁG.HU

Alonso: A McLarennek nyernie kellett volna Bakuban

HIRDETÉS
A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, „normál körülmények között” a győzelemért kellett volna harcolnia a vasárnapi, bakui versenyen.

A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, „normál körülmények között” a győzelemért kellett volna harcolnia a vasárnapi, bakui versenyen.

A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, „normál körülmények között” a győzelemért kellett volna harcolnia a vasárnapi, bakui versenyen.

Alonso a mezőny végéről vágott neki az Azerbajdzsáni Nagydíjnak, miután a motorcserék után papíron 40 rajthelyes büntetést kapott Bakuban.

A vasárnapi versenyen történt káoszban azonban Alonso az 5. helyig verekedte fel magát – ott azonban képtelen volt tartani riválisait, és több pozíciót is veszített.

A McLaren versenyzője végül a 9. helyen zárt, tehát megszerezte saját és csapata idei első pontjait.

A spanyol mindazonáltal azt mondja, ha a McLaren-Honda idén nem lenne ilyen gyenge, ebben a helyzetben nyerniük kellett volna.

„Ez egy olyan verseny volt, melyet normál körülmények között meg kellett volna nyernünk, hiszen Ricciardóval együtt mentem, amikor először bejött a biztonsági autó” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Hamiltonnak meglazult a fejvédője, Vettelt megbüntették, mindkét Force India kihullott, Kimi kiesett… Szóval automatikusan a top 2-be, vagy 3-ba kerülsz ilyenkor, úgyhogy a győzelemért kellett volna harcolnunk, de sajnos nem így lett.”

„Ami minket illet, minden a kezünkre játszott. Ez egy olyan verseny volt, amikor a kiesések miatt az öledbe hullottak a pozíciók. Csak kár, hogy a jelenlegi hátrányunk miatt nem tudtunk megőrizni ezeket.”

Alonso hozzátette, a versenyhétvégét megelőzően álmodni sem mert arról, hogy pontokat szerez Bakuban, így természetesen örül a 9. helynek is.

Hirdetés

„Mielőtt megérkeztünk, el sem tudtam képzelni, hogy 2 pontot szerzünk majd, szóval örülök ennek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!