Alonso a Mercedestől és a Renault-tól tart

Alonso elmondta, elégedett az autó mai teljesítményével, noha a délutáni tréning során kisebb technikai problémák hátráltatták a csapatot.

„Azt hiszem, most még nehéz értékelni, hiszen csak most fejeztük be az edzést. De az autó jónak tűnt. Rendben volt délelőtt is, mint ahogy délután is” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

„Volt néhány mechanikai problémánk, de semmi olyan, ami miatt aggódnunk kellene. A teljesítményt nehéz értékelni a pénteki nap után, nem tudhatjuk, mit csinálnak a többiek.”

„Azt gondolom, előreléptünk – de még meg kell tudnunk, mennyire.”

„A fejlesztések, melyekkel ideérkeztünk, főként aerodinamikai elemek, szóval amit érez az ember az autón, az az általános tapadás. De hogy ez a gumin vagy a pályán múlik-e, illetve hogy mindenki ugyanezt érzi-e, nem tudjuk.”

Alonso hozzátette, szoros csatára számít a holnapi időmérőn, hiszen a Mercedes mellett a Renault alakulata is erős lehet.

„Azt hiszem, a Mercedes is sokat fejlődött. Gyorsak. Azt hiszem, a Renault szintén versenyképes lesz. Szóval kemény. Azt hiszem, két-három tizeden belül lehetsz negyedik, ötödik, vagy akár kilencedik is.”

„Szóval a tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk holnap, a legtöbbet kell kihoznunk az autóból.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!