Alonso: A Red Bull idén is többször ajánlatot tett - F1VILÁG.HU

Alonso: A Red Bull idén is többször ajánlatot tett

HIRDETÉS
Red Bull Ring, Spielberg, Austria
Sunday 1 July 2018.
Fernando Alonso, McLaren.
Photo: Glenn Dunbar/McLaren
ref: Digital Image _X4I2146

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso azt mondja, mielőtt eldöntötte, befejezi pályafutását a száguldó cirkuszban, visszautasította a Red Bull Racing ajánlatát.

Alonso múlt héten jelentette be, 2019-ben már nem lesz tagja a Forma-1 mezőnyének. A spanyol szerződése év végén jár le a McLarennél, és bár voltak pletykák arra vonatkozóan, hogy más csapathoz is szerződhet, végül a távozás mellett döntött.

Nemrég Dr. Helmut Marko, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta, hiába jelentette be a csapattól való távozását Daniel Ricciardo, nem fontolgatták Alonso szerződtetését, a spanyol ugyanis egyszerűen nem illik az energiaital-gyárosok filozófiájába. Korábban pedig Christian Horner csapatfőnök mondta azt, a korábbi bajnok bárhová ment, káoszt hagyott maga mögött.

Alonso Belgiumban mégis úgy nyilatkozott, a Red Bull többször is ajánlatot tett neki idén.

„A három élcsapatból az egyik idén is ajánlatot tett pár alkalommal” – mondta a spanyol a Sky Sports F1 televíziónak.

„De én nem akartam csatlakozni ehhez a kalandhoz. Jelenleg a Forma-1 nem adja meg számomra azokat a kihívásokat, amiket keresek.”

Arra a kérdésre, hogy mondataival a Red Bullra utal-e, és hogy ők tettek-e ajánlatot neki, Alonso így felelt: „Igen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!