Alonso: A Red Bullokat talán elkaphatjuk holnap - F1VILÁG.HU

Alonso: A Red Bullokat talán elkaphatjuk holnap

HIRDETÉS

Elégedett a Sanghajban megszerzett ötödik rajtkockával a Ferrari Forma-1-es csapatának kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.


Elégedett a Sanghajban megszerzett ötödik rajtkockával a Ferrari Forma-1-es csapatának kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

A spanyol versenyző az esős körülmények közepette sem tudott harcolni a legjobb pozíciókért az időmérőn, ennek ellenére úgy érzi, sikerült előrelépéseket tenniük a Bahreini Nagydíj óta, így optimistán várja a folytatást.

„Kényelmes helyzetben érzem magam” – mondta a spanyol a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.

„Az autó nyilván jobbnak tűnt tegnap, mint Bahreinben, sikerül előrelépéseket tennünk, az újítások jól működtek. Jó irányba indultunk el. Tudjuk, hogy ez még nem elég, de első lépésnek nem rossz.”

„Ami a mai napot illeti: esős körülmények között soha nem tudhatjuk, mi történik, a kvalifikáció minden egyes szakaszában másmilyen volt a tapadás, szóval az érzéseinkre kellett hagyatkoznunk.”

„Azt hiszem, az ötödik rajtkocka megszerzése jó eredménynek tekinthető, holnap pedig remélhetőleg sikerül megtartanunk ezt a pozíciót az első néhány körben, és tartani tudjuk az élmezőny tempóját.”

Alonso hozzátette, meggyőződése, hogy értékes pontokat szerezhetnek holnap – a spanyol abban bízik, a Red Bullokat elkaphatják a versenyen, a Mercedes legyőzésére azonban szinte semmi esélyük sincs.

„Remélhetőleg több esélyünk lesz a dobogóra, mint az utolsó néhány versenyen. Két hete a kilencedik és tizedik helyekért voltunk harcban, ezt pedig nem elég. Ha minden rendben lesz holnap, ennél jobbak lehetünk azért, erős pontszerző helyen végezhetünk – de a Mercedes vélhetően elérhetetlen távolságban van. A Red Bullok reményeink szerint nem lesznek olyan messze – azt nem tudom, hogy gyorsabbak tudunk-e lenni náluk, vagy sem, de az biztos, hogy nem 30 másodperces lemaradásban leszünk hozzájuk képest.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!