Alonso: A Renault esélytelen az élcsapatokkal szemben

A Renault pilótája, Fernando Alonso elmondta, csapata nem valószínű, hogy harcba szállhat az élen állókkal a hétvégén megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon, jóllehet a negyedik pozícióból vághat neki a holnapi futamnak.

A Renault pilótája, Fernando Alonso elmondta, csapata nem valószínű, hogy harcba szállhat az élen állókkal a hétvégén megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon, jóllehet a negyedik pozícióból vághat neki a holnapi futamnak.

Alonso, aki az elmúlt két futamot zsinórban megnyerte, a bajnoki címért még harcba álló Felipe Massa mellől, a második sorból várhatja a holnapi verseny rajtját, azonban úgy érzi, a Renault nem lesz olyan erős, mint az elmúlt hétvégéken.

A spanyol pilóta viszont hozzátette, mindent megtesz annak érdekében, hogy közel maradhasson ellenfeleihez, és könyörtelenül kihasználhassa esetleges hibáikat, ahogy azt Japánban is tette.

“Úgy gondolom, hogy egy kicsit lassabbak vagyunk ezen a pályán” – mondta Alonso a kvalifikáció után.

“Nem hiszem, hogy kerék-kerék elleni küzdelmet vívhatnánk velük, de mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében, és megpróbáljunk a Toyota előtt végezni, ami már elég is.”

“Azonban ha olyat tesznek, mint amit Fujiban tettek, akkor megpróbálom majd a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből” – folytatta a spanyol, aki azt is bevallotta, hogy csapata aggódott az időmérő előtt, mert az éjszakai módosítások nem hozták a várt eredményeket a reggeli edzésen.

“Elvégeztünk néhány módosítást az éjszaka folyamán, melyek nem működtek túl jól a reggeli edzésen.”

“Éppen ezért egy kicsit aggódtunk az időmérő előtt, így a legbiztonságosabb utat választottuk, mégpedig azt, hogy visszatérünk a tegnap használt beállításokhoz, és reménykedtünk, hogy minden rendben lesz, és végül is úgy lett.”

Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet éppen hogy csak nem jutott be az utolsó körbe, a brazil versenyző a tizenegyedik pozícióból rajtolhat.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!