Alonso állítja, nem mondott semmi sértőt a Ferrariról - F1VILÁG.HU

Alonso állítja, nem mondott semmi sértőt a Ferrariról

HIRDETÉS

Félreértésnek titulálta a Luca di Montezemolóval való összezördülését a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.


Félreértésnek titulálta a Luca di Montezemolóval való összezördülését a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

A spanyol versenyzőt a Magyar Nagydíjat követően dorgálta meg a patinás olasz istálló elnöke, miután Alonso állítólag a hungaroringi versenyt követően azt mondta, hogy a Red Bull autóját szeretné megkapni születésnapjára, a Ferrarinak pedig alaposan össze kell szednie magát, ha meg akarja nyerni az idei bajnokságot.

Alonso csütörtökön, Spában úgy nyilatkozott, véleménye szerint téves információk jutottak di Montezemolo fülébe, ő ugyanis semmi olyat nem mondott, amellyel csúnyán degradálta volna csapatát.

„Szerintem rossz információk jutottak el elnökünkhöz” – mondta Alonso csütörtökön, Spában. „Visszanéztük az összes sajtótájékoztatót – manapság a különféle adatrögzítők miatt elég könnyű ellenőrizni, mit is mondott az ember pontosan –, és nem történt semmi sem másképp, mint más versenyhétvégéken, megpróbáltam a legjobbat nyújtani a csapatnak, próbáltam jó teljesítményt nyújtani.”

„Ő az édesapa ebben a családban, a Ferrarinál, egy nagyszerű motiváló erő. Pontosan megmondja, mit vár tőlünk.”

„Azt hiszem, elnökünk nagyon intelligens ember ahhoz, hogy különválassza a pletykákat és az igazságot. Sok-sok éve a Forma-1-ben vagyunk már mindketten, és tudjuk, hogy a nyári szünet mit is jelent pletykák tekintetében, szóval ez soha nem is volt kérdés.”

Alonso hozzátette, pontosan tisztában van azzal, hogy a Ferrari mindig óriási figyelmet kap a sajtóban.

„Bármit is csinálunk, a Ferrari befolyása sokkal nagyobb, mint bárki másé. A fiatalok tesztjén is teljesen nyilvánvaló volt. Azt mondtam, hogy nem fogok autóba ülni ezen a teszten, mert igazából nincs mit tesztelni, nincsenek gumik, és a beállításokon sem változtathatunk. Erre a sajtóban megjelenik az, hogy «Alonso szembeszáll a Ferrarival, a Pirellivel, az egész világgal!». De Kimi [Räikkönen] sem volt ott, amit például viccesnek találtak. A McLaren pilótái sem voltak ott, azon is nevettek.”

„Ez együtt jár azzal, hogy mi vagyunk a Ferrari, és az elnök úr, illetve én is beszéltem már erről. Emellett tudjuk ugye, hogy hétvégenként három különféle nyelven tartunk sajtótájékoztatót, ezek közül kettő nem is az anyanyelvem – ráadásul északról származom, szóval még a spanyolt sem beszélem tökéletesen!”

Hirdetés

„Ez pedig azt jelenti, hogy lehetnek hibák és félreértések.”

„Amit tennünk kell, hogy a versenyzésre összpontosítunk, mert össze kell fognunk, egységesnek kell lennünk, és meg kell nyernünk a bajnokságot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!