Alonso az élen a harmadik edzésen - F1VILÁG.HU

Alonso az élen a harmadik edzésen

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a Forma-1-es Német Nagydíj szombati szabadedzésén. A spanyol mögött Lewis Hamilton zárt a McLarennel, míg a harmadik Sergio Perez lett.



Az utolsó öt percet leszámítva száraz aszfalton zajlott a Német Nagydíj utolsó szabadedzése. A legjobb köridőt Fernando Alonso futotta, a Ferrari pilótáját Lewis Hamilton és Sergio Perez tudta a legjobban megközelíteni. Az utolsó helyen meglepetésre Jenson Button végzett.

A harmadik és egyben utolsó szabadedzés száraz, de borongós időben kezdődött Hockenheimben. A levegő 18, az aszfalt 24 Celsius fokos volt. Egy hatalmas esőt ígérő fekete felhő folyamatosan közeledett a pályához, és az utolsó öt percben le is szakadt az ég.

Az ideális körülményeket – a péntekiekhez képest egyértelműen azok voltak – mindenki igyekezett kihasználni, így már az egyórás tréning elején nagy volt a forgalom a pályán. Nem csoda, hiszen pénteken jobbára esős aszfalton körözhettek a versenyzők, így mindenkinek minél több szárazpályás adatra volt szüksége.

A nagy igyekezetben többen is leszélesítették a pályát, de komolyabb baleset szerencsére nem volt az edzésen. Charles Pic volt az egyetlen, aki jó ideig csak a bokszból figyelte az eseményeget, de ő sem önszántából, a Marussia versenyzőjének autója valamiféle műszaki probléma miatt nem volt életképes.

A tréning első felében a két Williams-pilóta, Bruno Senna és Pastor Maldonado diktálta a tempót, majd a két Red Bull Racing befurakodott közéjük: 25 perc elteltével Sebastian vettel állt az élen. A hazai pályán versenyző címvédő 12 ezreddel tudta megelőzni ekkor Maldonadót.

Az edzés második félórájában rohamosan javultak a köridők. Előbb Fernando Alonso vert bő fél másodpercet Vettelre, majd a ferraris spanyol 1:16.124-es idejét Lewis Hamilton szárnyalta túl a McLarennel. Kettejük csatája tovább folytatódott, Alonso ismét átvette a vezetést, majd percekkel a leintés előtt a bokszba hajtott, és kiszállt autójából.

Jenson Button muzsikált meglepően gyengén, a McLaren pilótája 22 kört tett meg, de így is csak a 23. helyre rangsorolták legjobb eredményével. Az utolsó percekre még pályára hajtott, de már nem tudott javítani, ugyanis az eső elkezdett esni.

Mivel a vizes aszfalton már nem javultak a többiek sem, így Alonso maradt az élen a leintésig, 1:16.014-gyel lett első. Leggyorsabb körén 77 ezredmásodperccel volt lassabb Lewis Hamilton, Sergio Perez pedig 188 ezredes hátránnyal harmadik lett a Sauberrel.

Hirdetés

A 11. helyen záró Romain Grosjean is egy másodpercen belül volt még Alonsóhoz képest, vagyis a mezőny igencsak szoros. Főleg a negyedik helyen végző Kimi Räikkönen mögött, az ötödik Mark Webber ugyanis már 433 ezredre volt az éllovas Alonsótól.

Button mellett a két Mercedes teljesítménye volt még némileg meglepő, sem Michael Schumacher, sem Nico Rosberg nem fért be a legjobb tízbe. Ezeknek a látszólag gyenge eredményeknek azonban az is lehet az oka, hogy egyesek már esős beállításokkal köröztek, mert nem kizárt, hogy vasárnap is esni fog. Az pedig szinte biztos, hogy a 14 órakor kezdődő időmérőn esni fog.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!