Alonso az esélytelenek nyugalmával indul Monzában - F1VILÁG.HU

Alonso az esélytelenek nyugalmával indul Monzában

HIRDETÉS

Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy a McLarennek semmi esélye nincs a vasárnapi Olasz Nagydíjon, hiszen közel 20km/h-s végsebesség hátrányban van a többiekkel szemben az egyenesekben, ráadásul már az első etapban kiesett az időmérő edzésen.

„Semmi esélyünk nincs” – mondta a spanyol versenyző. „Ahogy azt már Spában is láthattuk, még ha előrébbről is rajtolsz, vagy a büntetések miatt előrébb kerülsz, akkor sincs esélyed a többiek ellen, hiszen az egyenesekben simán elmennek melletted.”

„Semmi nem változott az utóbbi időben. Megpróbálunk tanulni a hibákból, a legjobb tudásunkat nyújtani, és a lehető legjobb helyen célba futni. Nem ez a legjobb szituáció, de jelenleg itt állunk, ugyanis nem vagyunk elég versenyképesek.”

„Egy kicsit már unalmas, hogy mindig ezt mondjuk, tudom, de nem tudunk mást tenni, ez egy ilyen időszak, nem vagyunk elég gyorsak.”

Alonso úgy gondolja, hogy ezen a pályán tisztán látszik a Honda motor erőhátránya, hiszen csak néhány kanyar van, és a legtöbb egyenesben mindenki padlógázzal megy.

A spanyol versenyző azonban már most a következő futamra, a Szingapúri Nagydíjra fókuszál, ahol jobbak lehetnek.

„Az egyik legnagyobb lehetőségünk lesz az idei évben, hiszen a pálya vonalvezetése fekszik az autóinknak, ahogy a Magyar Nagydíjon is láthattuk, ahol szintén versenyképesek voltunk, mert minimálisan számított csak a motorerő” – magyarázta.

Hirdetés

„Szingapúr egy olyan helyszín, ahol nem a motor teljesítménye határozza meg a teljes csomag erejét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!