Fotó: McLaren
Hírek

Alonso: Az idei szabályváltozások miatt küszködik a McLaren

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a McLaren csapatán kifogtak a 2018-as szabályváltozások, emiatt fordulhatott elő az, hogy idei autójuk kevesebb leszorítóerővel rendelkezik a tavalyinál.

Zak Brown, az istálló ügyvezetője szerdán, Silverstone-ban elárulta, évekbe is beletelhet, mire a McLaren ismét az élmezőnyben harcolhat majd, idei autójuk pedig kevesebb leszorítóerővel rendelkezik, mint a 2017-es modell.

Tavalyhoz képest változtak a technikai szabályok a Forma-1-ben, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis szigorított a regulákon, hogy minimalizálja a kipufogógázok aerodinamikai felhasználásának lehetőségét, emellett pedig a hátsó szárny környékén található úgynevezett „monkey seat” sem használható már idén.

Úgy tudni, a McLaren csapatának idén ez komoly problémákat okoz.

„Szerintem ez részben a szabályok miatt van” – mondta Fernando Alonso. „Idén elveszítettünk néhány eszközt, melyek tavaly még fent voltak az autón, méghozzá annak hátulján.”

„A csapat vélhetően nem találhat meg a módját annak, hogy extra teljesítményt és leszorítóerőt találjon, hogy visszanyerje a szabályváltozások miatti veszteséget. Azt gondolom, aerodinamikai tekintetben veszítettünk némi területet.”

„Sajnos buktunk valamennyit e tekintetben, miközben az erőforrást nézve fejlődtünk – főleg a megbízhatóságban, hiszen a legtöbb versenyen célba értünk idén. És ahol kiestünk, ott is a kasztni miatt nem értünk célba. Szeretnénk visszanyerni azt az aerodinamikai teljesítményt, amivel rendelkeztünk a múltban.”

Alonso hozzátette, a McLaren idén bevezetett újításai sem működtek maradéktalanul.

„Néhány rendben működött, de volt, aminek több idő kell, illetve ilyenkor egy csapatot érhetnek kellemes, vagy kellemetlen meglepetések, amik meghatároznak egyfajta irányt. Jelenleg talán ez a legnagyobb gyengeségünk, a legnagyobb problémánk.”

„Spanyolországba vittünk egy csomagot, egy új első szárnyat és orrkúpot. Elég innovatív volt, és előre is léptünk vele, mindkét autóval bejutottunk a Q3-ba, és hetedikek lettünk a futamon. Meg kell tartanunk ezt a hozzáállást.”

„Folyamatosan fejlesztenünk kell, és jobbnak kell lennünk ebben a tekintetben riválisainknál. A pályán viszont nehéz dolgunk lesz, a szezon végéig nagyon szoros lesz a középmezőny. A pályán kívül viszont tényleg különbséget lehet elérni.”

Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tarthat, mire a McLarenből ismét győztes csapat lesz, Alonso így felelt: „Nehéz megmondani. Ha megnézzük a Red Bullt, hogy mennyi tapasztalattal rendelkeznek, mennyire versenyképesek és hogyan fejlesztik a kasztnijukat… Nos, ők sem harcolnak a vb-címért 2013 óta, mert az egész csomag, a szerencse, a gumikezelés, és számos más dolog hozzá kell, hogy járuljon ahhoz, hogy világbajnok autód legyen.”

„A tökéletes példa a Red Bull, hiszen ez már a sokadik évük bajnoki cím nélkül, pedig kiemelkedő munkát végeznek. A győztes autóhoz idő kell, de a versenyzők ezt nem tudják kontrollálni.”

Szólj hozzá!