Fotó: McLaren
Hírek

Alonso: Azért távozom, mert mindent elértem már az F1-ben

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso azt mondja, nem azért távozik a Forma-1-ből, mert úgy érzi, nem kaphat versenyképes autót 2019-re, hanem azért, mert úgy érzi, elért már mindent a száguldó cirkuszban, amit szeretett volna.

Alonso az idei szezont követően befejezi a versenyzést az F1-ben, helyét pedig Carlos Sainz veszi át a McLarennél.

Sainz a napokban úgy nyilatkozott, Alonso távozása nagy veszteség lesz a Forma-1 számára.

„A tény, hogy távozik, nagy veszteség az F1-nek. És ezen mindenkinek el kell gondolkodnia. Vajon miért van az, hogy az egyik legjobb versenyző távozik, és miért nem lehet versenyképesebb a rajtrács, miért nem harcolhatnak többen a győzelmekért vagy dobogókért?”

Alonso mindazonáltal azt mondja, azért döntött a távozás mellett, mert úgy érzi, elért mindent a Forma-1-ben.

„Lehetett volna versenyképes autóm. Nem azért hagyom abba, mert nincs versenyképes autóm. Ugyanezt mondogatom augusztus óta” – mondta Alonso.

„Azért fejezem be, mert elértem az F1-ben mindent, amit akartam. Megérkeztem az F1-be, versenyeket nyertem itt, majd bajnoki címeket, és rekordokat is megdöntöttem. Vezettem a McLarennél, a Renault-nál és a Ferrarinál is.”

„37 éves vagyok, nem érhetek már el többet az F1-ben. Minden, amiről az F1 kapcsán álmodtam, megvalósult. Vannak új dolgok is a motorsportban, melyek nagyobbak az F1-nél.”

„Elképzelhető, hogy versenyképes autóm lett volna jövőre, és talán a McLaren rendkívül versenyképes lesz 2019-ben. Ki tudja? De nem is akartam megpróbálni. Abba akartam hagyni, mert úgy hiszem, jobb versenyzővé válhatok az F1-en kívül. Ennek a fejezetnek már vége.”
„Véleményem szerint rengeteg sikert értem el, és talán várnak még rám az F1-en kívül is. Egyéb területein a motorsportnak még nem voltam eredményes, most megpróbálom ezt is.”

Szólj hozzá!