A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, az idei évben alkalmazott extrém aerodinamikai fejlesztések kulcsszerepet játszhattak a Monacói Nagydíj hétvégéjén bekövetkezett balesetekben.
A Sauber istálló újonca, Sergio Perez nagyot bukott a szombati időmérő edzésen, ám szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a félelmetes balesetet. Nem ez volt azonban az egyetlen incidens, mely az alagút utáni féktávon következett be: a Mercedes német tehetsége, Nico Rosberg szinte ugyanúgy veszítette el autóját a rendkívül nehéz fékezési zónában, ő azonban szerencsésebb volt, a lassítónál elhelyezett gumifalat ugyanis sikerült elkerülnie.
„Nem igazán tudom, miért történtek ezek a balesetek. Nem tudom a pontos választ, az viszont nyilvánvaló, hogy van ott egy bukkanó a féktávon, ami nem segít” – mondta a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.
„Talán a pálya természetéből adódóan elveszítjük ott az aerodinamikát. Ez az egész számos dolog kombinációja: a szegényes tapadás, ami az új szabályoknak köszönhető, illetve az autók aerodinamikája, ami a fújt diffúzorral és a kipufogókkal egyre extrémebb irányba halad. Ez a helyzet sajnos.”
„Holnapig nem sokat tudunk tenni. A következő évre viszont meg kell vizsgálnunk, hogy újra kell-e aszfaltozni azt a szakaszt. Holnap pedig korábban kell fékeznünk.”
Nico Rosbergen és Sergio Perezen kívül Tonio Liuzzi és Vitaly Petrov is balesetet szenvedett a fent említett szakaszon ezen a hétvégén: a legfőbb ok, hogy a lejtős féktávon az autók könnyen elveszítik a tapadást, a pálya felülete ugyanis rendkívül egyenetlen.
Petrov elmondta, muszáj valamit tenni a pálya felületével, az ugyanis rendkívül veszélyes.
„Egyszerűen veszélyes” – mondta az orosz versenyző.
„Majdnem csúnyán összetörtem magam, Nico pedig nagyon szerencsés volt szombat délelőtt. A probléma azóta áll fent, hogy újraaszfaltozták az alagút utáni szakaszt. A bukkanó ötször rosszabb, mint tavaly, egész hétvégén nagyon nehéz volt fékezni ott. Azt hiszem, változtatniuk kellene valamin, mert veszélyes.”
Habár Alonso szerint az agresszív fejlesztések is közrejátszhattak a balesetben, a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn nem így látja.
„Nem mondanám, hogy bármilyen hatása lett volna a fújt diffúzornak” – mondta a szakember.
„Azt hiszem, ez egyszerűen csak egy trükkös része a pályának. Elég nagy az oldalirányú terhelés, féktávon van, ráadásul hepehupás is. Nico [Rosberg] esetét illetően nagy üzemanyag-terheléssel gurultunk pályára, mert ki akartunk próbálni néhány dolgot. A guminyomás alacsony volt, ez pedig kidobta őt a pályáról. A fújt diffúzornak nem volt jelentősége.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)Amúgy pár éve azt nyilatkozták,hogy ha egyetlen futamból állna a szezon akkor az Monacoban lenne.Úgyhogy marad a pálya.
@f1adn: Az IFA sem rossz,de azok nem annyira törődtek a biztonsággal a kétütemű csodáknál
Megnéznék egy IFA-t a rajtnál mit produkálna fújt diffuzor nélkül,na és a hajtűkanyart hogy venné. Minden bizonnyal Y-ban :D
Bocs de ezt nem tudtam kihagyni
Abu Dhabi meg a másik véglet modern meg minden,de szintén egy paraszt vakítás az egész. Olyan jellegű pályákkal kéne teletömni a versenynaptár mint SPA; vagy a kínai és török nagydíjak (hogy csak párat említsek) amik klasszikus értelembe vett pályák és versenyezni is lehet rajtuk. Én nem mondtam, hogy nem fér bele Monaco bírom az utcai pályákat csak biztonságilag kéne kicsit fejleszteni.
akkor inkább 20 Abu Dhabi kaliberű pálya kellene? az elég biztonságos... sztem egyszer belefér az évbe, h ilyet is látunk
bocsánat FIA=)
Egyetértek az előttem szólókkal. de ebben a versenybe sajnos akkora pénz van, hogy muszáj itt csinálni nagydíjat. Egyébként nevetséges hogy az IFA folyamatosan a biztonságról beszél és akkor ilyen dolgok vannak. El kéne ezen gondolkodni. Nem azt mondom, hogy ne legyen itt futam de az előírásoknak nem felel meg ez a pálya muszáj lenne valamit tenni. Kíváncsi leszek a versenyre hogy hány biztonsági autós fázis lesz.
1etértek
Tudom, hogy nagy hagyományai vannak a Monacó-i versenynek, de én nem rendeznék ott versenyt csak azért, hogy a felső néhány ezer ott élvezkedjen. Arra várnak, hogy valaki agyon üsse magát? Szűk és hepehupás a pálya, és nincsenek megfelelő és biztonságos bukóterek!