Alonso: Bármilyen versenysorozatot megnyerek - F1VILÁG.HU

Alonso: Bármilyen versenysorozatot megnyerek

HIRDETÉS
_R3I7774

Fernando Alonso számára nagy motivációt adott az IndyCarban történő részvétele: a spanyolt büszkeséggel tölti el, hogy néhány körön át vezethette a versenyt – ám most újra F1-es céljaira koncentrál.

Alonso kihagyta a Monacói Nagydíjat, hogy rajthoz állhasson a világ egyik legnagyobb sporteseményén, az Indy 500-on, ahol habár végül a Honda motor megadta magát autójában, remek teljesítményt nyújtott.

„Ez egy remek tapasztalat volt. Nagyon sok dolog új volt számomra, a nulláról kellett ezeket megtanulnom. Amit ki akartam próbálni, az az, hogy versenyképes legyek egy teljesen új autóban, új szériában” – nyilatkozta Alonso.

„Mindig ilyen motivációkat keresek, és jó döntés volt, hogy odamentem” – folytatta. „Új dolog volt számomra, de versenyképesnek éreztem magam, jól éreztem magam az időmérőn, és egy ideig vezettem a világ legnagyobb versenyét, szóval nagyon-nagyon boldog vagyok.”

Alonso nemrégiben úgy nyilatkozott, még nem döntött arról, mit fog csinálni a következő évben. A spanyol kijelentette, amennyiben a McLaren futamot nyer szeptemberig, úgy marad a csapatnál – sokan ezt egyértelmű távozási szándékként értik. A kérdésre, az IndyCaron történő részvétel segített-e neki abban, hogy döntsön a Forma-1 utáni karrierjéről, Alonso így válaszolt:

„Nem igazán” – válaszolt a spanyol. „Annyiszor mondtam, hogy a Forma-1-ben a prioritás nálam a harmadik világbajnoki cím. Azt hiszem, az elmúlt 16 évben kifejlesztettem a képességeimet, hogy hogyan vezessem az F1-es autókat, és ezt tudom a legjobban csinálni.”

„Az már másik időket jelent, amikor majd bármilyen kategóriában beülök majd egy autóba, akármilyen szabályokkal, odamegyek, és versenyképes leszek – szóval nem félek a jövőtől. Ha nem tudom elérni azt a sikert, hogy megszerezzem a harmadik bajnoki címemet, akkor még mindig ott van a motorsport, amit szeretek, és bármilyen kategóriában vezethetek. Tudom, hogy bármilyen szériát meg tudok nyerni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!