Alonso diktálta a tempót délelőtt Monacóban

Fernando Alonso végzett az élen a Monte-Carlói Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén, ahol meleg idő, száraz pálya fogadta a mezőnyt. A Ferrari spanyolját Sebastian Vettel és Robert Kubica követte az első háromban.



Fernando Alonso alig egy tizeddel verte meg Sebastian Vettelt és Robert Kubicát a csütörtöki első szabadedzésen Monacóban, ahol napos, meleg idő fogadta a mezőnyt.

Az első három versenyzőt mindössze 89 ezred választotta csak el egymástól a versenynaptár legrövidebb pályáján, a szűk utcai ringen a hercegségben, ahol már az első edzésen látottak alapján is kijelenthető, hogy hatalmas tumultus lesz az időmérő első etapjában.

Bár a másfélórás edzés eleje eseménytelen volt, hiszen csak húsz perc elteltével kezdték meg mért köreiket a versenyzők, az idők folyamatosan javultak, ahogy egyre tisztult a pálya, és került fel a gumi a burkolatra.

Felipe Massa és a McLaren duója, Lewis Hamilton, illetve Jenson Button váltotta egymást az élen fél óra elteltével, mielőtt Kubica át nem vette a vezetést a Renault-val. A lengyel pilóta sokáig az élen tanyázott, ám húsz perccel a vége előtt Alonso 1:15.927-es idejével az élre került, és az elsőséget már ki sem engedte a kezéből.

Vettel az utolsó pillanatban kis híján felugrott az első helyre, ám végül 73 ezreddel elmaradt Alonsótól, így be kellett érnie a második pozícióval, aki mögött 16 ezredes lemaradásban Kubica végzett a harmadik helyen.

Az első három mögött a Red Bull másik pilótája, Mark Webber futott be, aki már majd’ fél másodperccel volt lassabb Alonsónál, ám az ausztrál gyorsköre nem volt tiszta, ugyanis forgalomba ütközött a szűk pályán.

Massa, és egykori csapattársa, Michael Schumacher zárta az első hat sorát, a McLaren duója előtt. A Mercedesnél ezúttal is a rutinos hétszeres világbajnok volt a gyorsabb, csapattársa, Nico Rosberg csak a 11. helyen végzett, hat tizedes lemaradásban honfitársával szemben.

Az edzés zökkenőmentesen lezajlott, néhány kisebb, nem meglepő sikán átvágással. Az egyedüli versenyző, aki nem kerülte el a közeli gumifalat, Karun Chandhok volt, aki összetörte a Hispaniát a Massenet kanyarban.

A Sauber japánja, Kamui Kobayashi is elvétette az uszoda bejáratát, megdobta a kerékvető, és nekihajtott a szalagkorlátnak az Armco kanyarban.

Az újonc csapatok közül a Virgin bizonyult a leggyorsabbnak, Timo Glock a 19. helyen végzett, ám így is egy másodperc volt a lemaradása a leggyengébb, már meglévő csapat pilótájánál.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!